Bulvár

Májátültetés után drogtúladagolásban halt meg az angol tini

  • Szerző:nuus
  • 2016.10.18 | 12:43

A 15 éves Sherie-Lea James gyerekkorában legyőzte a májrákot, szeptember elején azonban drogtúladagolásban halt meg. Az angol tini öt darab ecstasy tablettát vehetett be, a szervezete pedig nem bírta a terhelést.

Szeretlek anyu!

– a Daily Mail szerint ezek voltak a 15 éves Sherie-Lea James utolsó szavai az édesanyjához, mielőtt a barátaival bulizni indult szeptember elején az angliai Cornwall-ban. Az anyja legközelebb a kórházban látta a lányát, ahol megpróbálták újraéleszteni, miután drogtúladagolás miatt leállt a szíve.

Sherie-Lea húsz hónapos korábban átesett egy májátültetésen, miután az orvosok májrákot diagnosztizáltak nála. A lány gyerekként két éven át sikeresen küzdött a betegséggel, azonban a szervezete nem volt elég erős, hogy kibírja az öt darab ecstasy tablettát. A brit fiatalok bulizási szokásairól, poharakba csempészet party drogokról, és túltolt éjaszkákról már egy sor sorozat és mozifilm is készült, és most sem tudjukm hogy mi történhetett, a lány maga vette be a drogot, vagy csak megitatták vele.

skins
    A brit fiatalok túltolt bulijairól szól a Skins, a legrealisztikusabb tinisorozat (illusztráció)

Hajnalban a rendőrök keltették

A lány hat társával egy 29 éves férfi házában készülődött a bulira South Ockendonban, Essexben. A tinik itt vehették be a drogot. A lány 1.45-kor még küldött egy Snapchet üzenete az anyjának, amiben azt írta, hogy

Ó, hol kötöttem ki?

Az anyát végül 5.30-kor riasztották a rendőrök azzal, hogy a lánya életért küzdenek az orvosok a Basildon Kórházban. A nő még láthatta, ahogy az orvosok próbálják a lányát újraéleszteni – sikertelenül.

A rendőrök azt mondták, hogy a lányom szervezetében négy, vagy öt ecstasy tabletta lehetett – mondta Sam James. A 43 éves nő szerint azonban a lánya korábban soha nem fogyasztott drogot, és barátai sem érdeklődtek ezen szerek iránt.

Óvadék ellenében szabadlábon

– Remélem azok a  fiatalok, akik hallanak a lányomról

kétszer is meggondolják majd, hogy a drogokhoz nyúljanak

– mondta Sam James, aki nem is akarja, tudni pontosan, mi történt a lánya halála előtt abban a lakásban.

Az ügyben őrizetbe vettek egy 19 éves helybéli, és egy 29 éves londoni férfit, akiket azonban óvadék ellenében szabadon engedtek.

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.