Külföld

Az emberiség legveszélyesebb korát éljük Stephen Hawking szerint

  • Szerző:nuus
  • 2016.12.02 | 13:00

A világhírű brit fizikus aggódik az emberiség jövőjéért. Szerinte Brexit és Donald Trump győzelme is intő jel arra, hogy vigyázzunk: a legveszélyesebb pillanatokat éljük éppen.

Hawking véleménycikke a The Guardianban jelent meg: szerinte az elmúlt év nagy gazdasági változásainak hátterében a globalizáció és a a hirtelen technikai fejlődés áll. A mesterséges intelligencia kiterjesztése újabb területekre pedig sok munkahely megszűnését is jelentheti, és még nagyobb egyenlőtlenségeket szülhet.

Az internet lehetőséged ad arra, hogy kis csoportok is hatalmas profitot szerezzenek, anélkül, hogy sok embert alkalmaznának. Ez elkerülhetetlen: ez a fejlődés, de szociálisan nagyon romboló. Növeli a gazdasági egyenlőtlenségeket szerte a világon.

Hawking hozzátette, hogy az egyenlőtlenségek az internetnek köszönhetően még látványosabbak lesznek, hisz bárkivel könnyedén kapcsolatba tudunk lépni.

Fotó: Getty Images/Bruno Vincent
Fotó: Getty Images/Bruno Vincent

Hawking szerint az emberiség a legveszélyesebb pillanatait éli: megvan a technológia ahhoz, hogy tönkretegyük a bolygót, ahol élünk, de még nincs alternatíva arra, hogyan meneküljünk el innen.

Lehet, hogy pár száz év múlva emberi kolóniák élnek majd a csillagok között, de egyelőre csak egy bolygónk van, és együtt kell dolgoznunk a védelmén.

– teszi hozzá.

Mit tehetünk?

Hawking szerint ahhoz, hogy ez sikerüljön, a nemzetek között lebontani, és nem felépíteni kellene a falakat: a világ vezetőinek pedig el kellene ismernie, hogy hibáztak, és belátni, hogy ez még előfordulhat. A hatalom és a különböző források egyre inkább kevesek kezében összpontosulnak: meg kellene tanulnunk sokkal több mindent megosztani egymással.

Hawking úgy véli a globális fejlődést kellene ösztönözni, és átképezni a dolgozókat a 21. századi gazdasági folyamatokhoz, ahelyett, hogy falakat építenénk.

Hawking szerint nem lehetetlen a feladat:

Képesek vagyunk rá, nagyon optimista vagyok, de ehhez szükség van az elitre Londontól Harvardon át Cambridge-ig, egészen Hollywoodig, hogy levonhassuk a megfelelő tanulságokat.

teszi hozzá.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló