Tudomány

Nem férfidolog volt a pleisztocén korban a halászat?

  • Szerző:nuus
  • 2017.12.12 | 16:43

Ősrégi leletek szerint asszonyok is fogtak halat.

ANU_Press / Twitter

Ausztrál régészek tárták fel a világon a legrégebbinek tűnő, sírból származó halhorgokat, melyek vélhetően egy rangos nő maradványai mellől kerültek elő. Így feltételezhetjük, hogy az indonéz régió több ezer évvel ezelőtt nem csak halász férfiaktól hemzsegett. Az Alor-szigeti sírhant tárgyai közt fellelt horgokat gondosan helyezték el 12 ezer évvel ezelőtt az elhunyt személy álla alá, és állkapcsa köré.

Egyébként nem ezek minden idők legkorábbinak számító halfogó eszközei, mert a 23 ezer évvel ezelőttről származó, okinawai leleteket egyelőre még nem sikerült beérni:

Temetési szertartás részeiként viszont ezek a horgok a világon a legrégebbiek, amelyek bizonyítottan sírból kerültek elő. Arra mutatnak rá, hogy az itteniek hittek abban, hogy a földi élet befejeztével magával viheti az illető a felszerelését a túlvilágra.

véli az Ausztrál Nemzeti Egyetem professzora. Sue O’Connor a tanulmányában kifejti, hogy az embereket nem találomra választott tárgyakkal volt szokás eltemetni.

A tetemek mellett található javak vagy az illető személyes tulajdonát képezték, vagy a régiek szerint a túlvilágon vehette majd hasznukat az elhunyt; esetleg mindkét okból kerültek elföldelésre. Valamilyen kapcsolat biztosan volt, ami a holmikat a halotthoz fűzte.

A helyi lakosoknak a halászat a túlélést jelentette, más proteinforrás nem lévén a szigetükön. A most vizsgált horgok mívesen megmunkált darabok voltak, így a tulajdonosuk köztiszteletben állhatott. Ötből négy körkörösen vésett darab, melyeket itteni kagylókból készítettek. A külső rétegüket lecsiszolták, hogy a fényes gyöngyház jól látszódjon. A csillogás vélhetően magához vonzotta a halakat, jegyzi meg a Science Alert.

Egyik száruk picit hosszabb, és a közepük vastagabb, ami mechanikusan erősíti meg a halfogó eszközt. Világszerte elterjedt ez a kialakítás, mely főleg mélyebben élő tengeri állatok esetében válik be. Amikor a hal ráharapott, és el akart úszni, a tárgy megpördülve fúródott a szájába. A J-alakú horgokat viszont meg kell húzni, hogy az állat húsába fúródjanak.

via GIPHY

Az előbbi típusú horgok a mai Japánban, Ausztráliában, az arab országokban, Mexikóban és Óceániában is elterjedtek voltak, így kulturálisan az Alor-sziget akkori lakói ezekhez a népekhez állhattak közelebb. Egy törött, J-formájú eszköz is előkerült a sírból, illetve az áll tájáról egy pár kilyukasztott, vélhetően vörösre festett kagylóhéj, melyet ékszerként viselhetett az illető.

Nem is olyan abszurd dolog a halásznők létének feltételezése: ezer évvel ezelőtti horgokat ausztrál őslakos asszonyoknak tulajdonítottak már, melyeket Port Jacksonban fedeztek fel. Arrafelé mindkét nem jeleskedik a halfogásban: míg a férfiak inkább szigonyoznak, addig a nők horoggal és damillal pecáznak.

via GIPHY

Amíg O’Connorék a teljes testet nem tárják fel és vizsgálják meg tüzetesen, addig nem állíthatják 100 százalékos biztonsággal, hogy egy felnőtt nő csontvázára bukkantak. Emellett még az időmeghatározást is pontosításra szorul.

Nyitókép: Pixabay.com


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.