Lélek
Út az érzelmi intelligenciához: így kezeld a hisztit gyerekkorban… és felnőttként
Ha a szülő nem reagál a gyerek heves érzelmi kitörésére, azzal azt üzeni: nem fontosak érzéseid, fojtsd el őket és maradj csendben. Persze a „hiszti” ettől még nem egyszerű üzem: mégis mit lehet akkor tenni?
Jonice Webb gyermekpszichológus a Psych Central blogján azzal indít, hogy tíz fontos tényt sorol fel a heves érzelmi kitörésről, vagyis arról, amit az átlagember többnyire hisztinek hív:
1. Minden gyerek intenzív érzésekre kódolva születik: ez biológiai tény.
2. Ugyanakkor senki sem úgy jön a világra, hogy képes is kezelni ezeket az érzéseket.
3. Ez az oka annak, hogy a gyerekek néha/gyakran hisztiznek.
4. A szülő feladata, hogy az érzések kezelésének képességét megtanítsa a gyerek számára, hogy ne a kegyetlen külvilág adja az első – és újabb és újabb – pofonokat.
5. A gyerekkor az az időszak, amely segít megalapozni a felnőttkori érzelmi kiegyensúlyozottságot.
6. Az, ahogyan gyermekünk érzéseit kezeljük, nagyban meghatározza azt, ahogyan ő majd felnőttként kezeli saját érzéseit.
7. Ha észrevesszük, megosztjuk, reagálunk, beszélünk a gyerek érzéseiről, akkor erre a későbbiekben ő maga is képes lesz.
8. Ezek az érzelmi intelligencia legfontosabb alapkövei.
9. Amire tehát eddig hisztiként tekintettél, tekints most heves érzelmi reakcióként, ami lehetőséget nyújt a tanulásra, fejlődésre.
10. A kitörés tehát nem egyszerű hiszti, ami ciki és idegesítő, hanem egy lehetőség az érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ezután arról beszél, hogy vajon miként érdemes megküzdeni… mit tudunk kihozni ebből a hmmm, lehetőségből, mondjuk úgy:
1. Ahelyett, hogy reagálnánk a gyerek viselkedésére, először is próbáljuk értelmezni érzéseit.
2. Értsük meg, hogy a gyerek viselkedése (ordibálása, sírása) egy adott érzéshez köthető.
3. Tudatosodjon: minden gyereknek erős érzelmei vannak, de csak akkor tanulják meg megfelelően kezelni azokat, ha mi segítünk.
4. Próbáljuk meg átérezni a gyerek érzéseit: a gyerekek megérzik az empátiát, és ez már önmagában segít abban, hogy megnyugodjanak.
5. Nem árt tudni, hogy az érzelmi hullámzások ellen nem sokat tehetünk. Ezek jönnek és mennek, bizonyos esetekben annyit tehetünk csupán, hogy kivárjuk a negatív hullám végét.
6. Ereszkedjünk le a gyerekkel egy szintre, hogy arcunk egy magasságban legyen. Ha engedi öleljük át, própáljuk úgy megnyugtatni.
7. Mondjuk ki, mit érez a gyerek, a korának megfelelő formában.
8. Határozzuk meg azt is, miért érzi magát rosszul a gyerek. Pl. „Tudom, hogy dühös vagy, mert nem engedtem meg, hogy felülj a dodzsemre. Tudom, hogy nagyon szerettél volna dodzsemezni.”
9. Beszéljünk csendes, megnyugtató hangon.
10. Az érzések általában hullámokban jönnek. Lovagoljuk meg a csúcsot a gyerekkel, majd ha a hullám elült, beszéljük át a miérteket és a megoldásokat. Biztassuk, hogy legközelebb mondja ki ő is, mi bántja, vagy adja ki frusztrációját egyéb módon: pl. énekkel, rajzzal, egy párna megszorításával.
Ha így reagálsz a gyerek kitöréseire, tulajdonképpen a következőket üzened ezzel: „Az érzéseid valódiak, és igenis számítanak. Érdekel, mit érzel, és segíteni akarok, hogy te urald ezeket az érzéseket ahelyett, hogy az érzések uralnának téged. Az érzéseidről beszélhetünk, és kezelhetjük is azokat”.
Így aztán, ha a gyerekből felnőtt lesz, a következőképp fog gondolkozni: „Az érzéseim valódiak, és számítanak. Érdekel, mit érzek, és képes vagyok megküzdeni ezekkel az érzésekkel. Az érzéseimről tudok beszélni, és képes vagyok kezelni őket. Én irányítom ezeket az érzéseket, ahelyett, hogy az érzések irányítanának engem”.
És hát tulajdonképpen ez a cél.
Nyitókép: pixabay.com
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
