Lélek

Egyes emberek miért irtóznak attól, hogy megöleljék őket?

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.12 | 15:53

Erre is megvan a tudományos magyarázat, és persze nagy köze van ahhoz, milyen volt a viszonyunk a szüleinkkel, és hogyan nőttünk fel.

Fotó: 123rf.com

Azok az emberek, akik nem szeretik, ha megölelik őket, nagy valószínűséggel olyan családban nőttek fel, ahol az érintés nem volt megszokott dolog, ahol a szülők a pozitív érzelmeik testi úton való kifejezésével csínján bántak. Ezek a gyerekek aztán felnőttként ugyanígy fordulnak (vagyis hogy nem fordulnak) majd a saját gyerekeik felé. Persze még így is több olyan ember létezik, aki épp annak ellenére lett felnőtt korára ölelős, hogy a szüleitől keveset kapott belőle.

Az ölelést teljesen természetesen és szinte ösztönösen adó és kapó emberek általában nagyobb önbizalommal rendelkeznek, mint azok, akik nem, jobban elfogadják önmagukat, azt, amilyen személyiségek és a külsejükkel is alapvetően ki vannak békülve. Akik viszont nem ölelkeznek, őket erős szociális szorongás és önbizalomhiány jellemzi. A kutatók szerint ezért figyelni kell a testbeszédre és arra, hogy mit üzen az emberek tekintete, és aki kezet fogna mindössze, vagy azt látni rajta, hogy nem szívesen ölelkezne, azt nem szabad megölelni.

Mert ha lerohanjuk, akkor még inkább irtózni fog tőle. Neki valószínűleg több időre és közelebbi kapcsolatra van ehhez szüksége. Ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy az ölelés ennek ellenére stresszoldó hatással van az emberre, arra is, aki nem szereti, és így a betegségekkel szemben is ellenállóbb egy ölelős és/vagy egy sokat ölelt ember.

Mivel alapvetően vágyunk az ölelésre, a fizikai érintésre, a melegségre, az intimitásra, ezért minden öleléstől irtózó ember számára is ajánlott, hogy felülkerekedjen az ellenállásán és így önmagán is, és bátran megadja magát a fizikai kontaktusnak, az ölelésnek. Sok-sok sosem tapasztalt pozitív érzés fogja elönteni a megkönnyebbüléstől kezdve a hálán át a az elfogadás öröméig.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Galambos Dorina nem tervez gyereket
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.