Kultúra

Te jó ég, mindjárt vége az évnek! Lady Gaga vagy a Fekete Párduc ment nagyobbat?

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.16 | 14:18

Mit adott nekünk 2018? És mi miért adhatunk hálát egy lángokban álló világban? Még másfél hónap hátravan, de máris elkezdhetünk visszatekinteni.

Alig másfél hónap, és vége lesz 2018-nak. Ám előtte még itt egy hálaadási ünnep is. Mi jót adott nekünk ez az esztendő, ami azért – legyünk őszinték – gyakran próbára tette az idegeinket? Volt bizony pár felemelő pillanat, a sok nehézség közepette.

Ideje volt

például, hogy a Time’s Up mozgalom formát öltsön. Erősen rajtolt az év: 300 nő, aki a szórakoztatóiparban dolgozik, emelte fel a szavát a szexuális jellegű visszaélések ellen.

 

Januárban történelmet írt Laverne Cox is, az első transznemű címlaplány, aki a Cosmo borítójára került. A dél-afrikai kiadás februárban vállalta be a színész-producer leközlését.

via GIPHY

Drake videója, a God’s Plan is emlékezetesre sikerült: a kanadai rapper közel egymillió dollárért jótékonykodott a klipben, például a vásárlók helyett fizetett a boltban.

A februári Parkland-lövöldözést sosem felejtjük, ahogyan a fiatal floridai túlélőket sem, akik szívet melengetően álltak ki a nyilvánosság elé. Ebből nőtt ki a March for Our Lives is, amely felvonulás szintén a fegyvertartás korlátozását tűzte ki célul.

A Fekete Párduc

egy újabb paradigmaváltás: nem lehet eleget áradozni erről a Marvel-mesterműről, mely a kultúra minden szegmensét felrázta, főleg a tengerentúlon.

via GIPHY

Kendrick Lamar Pulitzer-díja is szép trófea, melyet a negyedik albuma, a DAMN. érdemelt ki.

Beyonce parádés fellépése a Coachellán is idén rezgette meg a világot, mely révén a Beychella szóösszetétel is beégett. Queen Bey után nem sokkal jött a

brit királyi esküvő

amely szó szerint a mennybe emelte Meghan Markle-t: Windsor ódon falai közt fekete, életrevaló gospel zengett, amiért ismét hálásak lehetünk.

via GIPHY

Még egy színesbőrű hölgy diadalmenete következett: Ava DuVernay az Időcsavar rendezésével írt történelmet: százmillió dolláros álomhatárt átlépte a film bevétele, amit eddig fekete direktornőnek eddig nem sikerült.

A műanyagszennyezés elleni küzdelem

is felpörgött végre: a szívószál betiltása fontos lépés, főleg, hogy a McDonald’s és a Starbucks is beleállt.

Vidám filmek

is készültek: szerette a közönség a Crazy Rich Asianst és a Mamma Mia 2-t is. Ha már érzelmes vizekre evezünk: idén esett meg Pryanka Chopra és Nick Jonas egybekelése, majd Justin Bieber is elkelt (aki végül Hailey Baldwin mellett döntött).

via GIPHY

A hatkopoltyús cápa

felfedezése az oceanográfusok érdeme, főleg egy ilyen pusztuló bolygón, ahol eddig csak ötkopoltyús fajokról tudtunk. De a háziállatok is stabil örömforrásként funkcionálnak minden évben: számos vicces videó vagy szívrabló fotó készült idén is a kedvencekről. És a friss mémek is csaltak mosolyt az arcunkra, nem egyszer.

Emmy-díjeső

hullott Amy Sherman-Palladinora: A zseniális forgatókönyvíró neve elválaszthatatlan a Szívek szállodájától; most viszont a The Marvelous Mrs. Maisellel aratta a babérokat.

Lady Gaga

és Bradley Cooper a zene és mozi rajongóit is az égbe repítette. Csillag születik – valóban ez történt a szemünk előtt. A 32 éves énekesnő csúcsra járt az évtizedben…

 

View this post on Instagram

 

#AStarIsBorn

A post shared by Lady Gaga (@ladygaga) on

…és szorosan a nyomában lépked már

Ariana Grande

is. A magánéleti zűröktől most tekintsünk el, szakmailag viszont le a kalappal a 25 éves hősnő-díva előtt, aki a manchesteri tragédia óta folyamatosan bátorítja rajongóit, és dönti a rekordokat.

 

A Netflixért is hálásak lehetnek sokan: a csatorna következetesen szállítja a saját gyártású tartalmakat. De a streamelők mellett a hagyományos tévéműsorok – Superstore, The Good Place, This Is Us, Killing Eve – is hoztak jó pillanatokat.

Rekordmértékű választási aktivitásra is sor került Amerikában – számos sztár is felhívta a figyelmet a demokratikus jogok gyakorlásának fontosságára. A fiatalok tömegei is megmozdultak, és kiálltak a sokszínűség mellett. Száz nő juthatott így be a Kongresszusba, ami minden idők legmagasabb aránya, és az LGBTQ-közösség is képviseltetheti magát.

via GIPHY

Megjött a Detective Pikachu trailere is; és ha éppen elkenődnénk, akkor vessünk egy pillantást Cher Twitter-oldalára: ott mindig van valami felüdítő tartalom. Férfiak számára pedig Emily Ratajkowski Instagramja lehet akár a nyerő választás.

Illetve aki kikapcsolódni vágyik: a könyv-biznisz igencsak pörög, a sportok pedig nem csak, hogy divatos, de életvédő időtöltések is, plusz endorfinszerzésre is alkalmasak. De megköszönhetjük a hivatásukat komolyan vevő, sajtós munkatársak erőfeszítéseit is, akik igyekeznek a szórakoztatás mellett tájékoztatni is ebben a post-truth információs dzsungelben, teszi hozzá a Mashable.

via GIPHY

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló