Femin

A bél-agy után jön a méh-agy, ami szintén hat a nők gondolkodására?

  • Szerző:nuus
  • 2018.12.12 | 15:48

Kiderült, hogy a hölgyek ivarszerve a szülésen kívül még mire való. Szorgalmas a méh is, nem csak egy feladatot lát el.

Patkányokon végzett kísérletek igazolják, miszerint a női ivarszerv a szaporodási funkción jócskán képes túlmutatni. Az Arizonai Állami Egyetem munkatársai szerint például az emlékezőtehetségre is hatással van a méh működése.

via GIPHY

A rövidtávú memória az érintett, ha például összetett feladatokról – mint a tanulás, érvelés és navigáció – van szó.

Ideje beszélni egy petefészek-agy kapcsolatról, ugyanis tudjuk, hogy az ösztrogén és a progeszteron hatással van az emlékezőtehetségre. De ebben a folyamatban a méh is teljes értékűen vesz részt.

– véli Heather Bimonte-Nelson, aki az Endocrinology című magazinban megjelent tanulmány fő szerzője. A dolgozatban szerepel az, hogy a nők közel egyharmadának a méhét 60 éves korára – tehát a termékeny időszak lezárultáig – általában eltávolítják, különböző egészségügyi indokkal.

via GIPHY

A műtéten átesett hölgyek felének a petefészkeit is kioperálják, míg a másik csoport továbbra is képes a hormonok termelésére. Az ösztrogén és a progeszteron nem csak a menstruációs ciklust szabályozza, de több szervet és fiziológiai folyamatot is érint.

A kutatók a patkányokat négy részre osztották: méh-, méh+petefészek eltávolítási, műtét nélküli, illetve hamis operációs csoportba; 14-15 példány tartozott egy-egy blokkba.

via GIPHY

A beavatkozások után hat hét felépülési időszak jött, melyeket memóriatesztek követtek. Vizes útvesztő, nyolc ösvénnyel, és megjegyezhető helyekkel, ahonnan az állatok kiszabadulnak.

A kutatókat is meglepte, mennyire alulteljesítettek a méh nélkül maradt nőstények, a többi három csoporthoz képest. Azt viszont nem sikerült kideríteniük, hogy a petefészküket is elvesztett példányok miért boldogultak mégis jobban. Ezért ismét nekifutottak a kísérletnek, új tesztállatok bevonásával. Az eredmény most is hajszálpontosan ugyanaz lett:

Akárhogyan is nézzük, a méh eltávolítása mérhetően megváltoztatta az emlékezőtehetséget!

– összegzi az adatokat Bimonte-Nelson, aki az IFL Science szerint tovább is vizsgálódik majd a kérdéskörben.

via GIPHY


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.