Autó

A Tesla jó fej, hallgat a felhasználókra

  • Szerző:nuus
  • 2019.01.22 | 18:41

Mégsem lesz annyival drágább tankolni a Teslákat.

A múlt héten bejelentették, hogy drasztikusan emelik az árakat a Tesla Supercharger állomásokon világszerte. Ilyenből egyébként kettő van Magyarországon, egy Győrnél és egy Nagykanizsánál, de legalább húszat terveznek országszerte elhelyezni.

Visszakanyarodva az emeléshez,  a Tesla tulajoknak természetesen nem tetszett az átlagosan 33 százalékos áremelés, fel is szólaltak ellene.

Mit jelent ez a valóságban?

Vegyünk példának egy 2017-es Telsa Model S-t. Ebben az autóban 100 kWh-ás akkumulátor van, amivel 540 kilométert tud megtenni. Az eredeti ár New York államban 0,24 dollár volt az emelés előtt, utána pedig 0,32 dollár minden egyes kWh után. Egy kis matek után ez azt jelenti, hogy 24 dollár helyett 32-be került maxra tölteni az emelés után.

A felhasználók elégedetlensége után a Tesla azt nyilatkozta, hogy átlagosan 10 százalékkal csökkentik az árakat mindenhol. Így a New York-iak ezután 29 dollárt fizetnek majd egy teljes töltésért. Szóval a Tesla emelt is, és még rendes vállalatként is tündököl felhasználói szemében, írunk is mindjárt a MOL-nak egy levelet, hogy csökkentsék az árakat.

Címlapkép: AFP


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló