Autó

Jövőre jön az önvezető Audi, de vannak, akik aggódnak

  • Szerző:nuus
  • 2017.07.12 | 13:13

Az Audi A8 a piac legfejlettebb önvezető autója lesz. A városi dugókban simán elboldogul majd - ígéri a cég.

Az A8 szedánnak mesterséges intelligenciára épülő szoftvere van, ami 60 km/óra sebességig a legsűrűbb forgalomban is elboldogul különböző szenzorai és lézer szkennerjei segítségével. A cég azt ígéri, hogy ezt azt jelenti, a vezetőnek nem kell fognia a kormányt, nézheti akár a beépített tévéképernyőt.

via GIPHY

A szabályozók az önvezető autókat 0-tól 5-ig rangsorolják, az 5-ös az automatizáltság legmagasabb szintjét jelzi. Az A8 a 3-as szinten van, ami azt jelenti, hogy a rendszernek még mindig szükség van egy vezetőre a kormánykerék mögött. Amikor jövőre piacra dobják, az A8 lesz az első 3-as szintű önvezető autó a piacon, bár addig még néhány hatósági, szabályozási akadályt le kell győznie a cégnek ahhoz, hogy az utakra kerülhessen a jármű.

Vannak azonban, akik szerint az ilyen félautomata vezetési mód rossz ötlet. Számos baleset – köztük néhány végzetesnek bizonyuló – történt, amelynek résztvevői önvezető autók voltak. Ráadásul a biztosításuk nagyon sokba kerül, különösen akkor, ha a biztonsági funkciókat rendszeresen újra kell kalibrálni.

Címlapfotó: Youtube CHEEKY CARS 7


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Időjárás
Napsütés és zuhé várható
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 28.