Külföld

Megkerült a radioaktív cső Thaiföldön, de a jó hírnek itt vége is van

Ha hajók is el tudna tűnni (Elveszett cirkáló), és megkerülni (Megkerült cirkáló), akkor miért ne lenne ez lehetséges radioaktív anyagot tartalmazó acélcső esetében. Thaiföldön ugyanis éppen ez történt meg. Jó hír itt sajnos véget is ér.

Amikor a Bangkok post felkapta a hírt, hogy Pracsinburi tartományban nyoma veszett egy 25 kilogrammos, 30 centi hosszú, radioaktív acélcsőnek, közelről sem volt az egész ügy annyira kedélyes, mint Rejtő cirkálóinak történetei kapcsán megszokhattuk. A thai lap szerint az erőmű lehet hogy sumákolt egy kicsit, mivel nem március közepén, hanem hetekkel korábban, már február végén veszhetett el a cső, csak – feltehetően – a gyár igyekezett nyomára lelni, de amikor nem jártak sikerrel, nyilvánossághoz fordultak. A National Power Supply Public vállalat közölte,  nem világos, hogy az eszköz milyen körülmények között tűnt el. A tartomány 50 ezer baht nyomravezetői díjat ajánlott fel, és figyelmeztette a lakosságot, hogy életveszélyes az anyag.

Radioaktív cső

A minapi bejelentés szerint megtalálták az acélcsövet –  be akarták olvasztani egy öntödében – , de sajnos nem volt már sértetlen az acélcső, kinyithatták.

 

Az acélöntődében korábban radiokativitást észleltek, a munkálatokat azonnal leállították, a munkásokat egészségügyi szakemberek megvizsgálták. A tartomány kormányzója már korábban azt mondta, hogy feltehetően hulladékként akarják eladni a vascsövet.

A cézium-137 felezési ideje körülbelül 30 év, és 300 évig marad a környezetben. Arra figyelmeztettek a hatóságok, hogy a radioaktív – sóra hasonlító  – anyag érintése károsíthatja a bőrt, a májat és a csontvelőt.

További, Thaifölddel kapcsolatos tartalmakat thaiföldi tudósítónk beszámolóiban találhatsz.

Délkelet-Ázsia szubjektív alsó 28: milyen Thaiföldön a fűlegalizáció után?

 

 

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló