Bulvár

Elhunyt Joseph Shabalala, aki Paul Simon Graceland című albumán is játszott

  • Szerző:nuus
  • 2020.02.12 | 14:18

A zulu zene kiemelkedő alakja ment el.

Elhunyt Joseph Shabalala, a hagyományos zulu zene kiemelkedő alakja. A világhírű dél-afrikai Ladysmith Black Mambazo kóruscsapat alapítója 78 évesen hunyt el egy pretoriai kórházban.

Fotó: Panafrica.com

Az 1960-ban alakult Ladysmith Black Mambazo családi együttes, amely a bennszülött zulu dalokat és táncokat vegyíti az isicathamiyával, a dél-afrikai a cappella hagyománnyal, amelyet gyakran lágy, kavargó stílusú tánc kísér – írta a www.bbc.com.

Joseph Shabalala 1941-ben született. Édesapja halála után, 12 évesen a család megélhetése érdekében ott kellett hagynia az iskolát, és előbb egy családi farmon, majd egy gyárban dolgozott. Szabadidejében egy Blacks nevű csapattal énekelt, és erre egyre többen felfigyeltek. A Ladysmith Black Mambazo nevében Ladysmith a szülővárosra, a Black a dél-afrikai farmok fekete ökrére utal, a Mambazo pedig zulu nyelven baltát jelent. A csapat az apartheid rendszerben csak 1970-ben készíthetett rádiófelvételt, ez azonban lemezszerződést eredményezett: az 1973-ban megjelent Amabutho című album Afrika első aranylemeze lett.

Shabalala vezetésével az együttes ötször kapott Grammy-díjat. A csapat közreműködött Paul Simon Graceland című 1986-os albumán és fontos inspirációja volt a világzenei mozgalom elindulásának. Shabalala Paul Simonnal közösen írta a Homeless című dalt a Graceland című lemezre: a szám egy tradicionális zulu esküvői dal dallamán alapul. A Ladysmith Black Mambazo együtt is turnézott Paul Simonnal, aki cserébe a zenekar három albumának producere volt. Felléptek Nelson Mandela Nobel-díjának átadásán és a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság megnyitóján is.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.