Bulvár

Olyan durva tripje volt, hogy kikaparta saját szemeit, de most boldogabb

  • Szerző:nuus
  • 2018.03.12 | 08:18

A 20 éves Kaylee Muthart története az egész világot bejárta, hiszen nem épp hétköznapi a sztori: úgy túltolta a csaj a metamfetamint, hogy mindkét szemét kikaparta, ennek ellenére most boldogabb, mint valaha.

A fiatal lányra február 6-án önkívületi állapotban találtak egy dél-karolinai templom küszöbén fetrengve, ekkor már mindkét szeme hiányzott: ő maga kaparta ki azokat, amikor nem volt magánál a drog miatt.

Kaylee kitűnő tanuló volt, mielőtt inni és drogozni kezdett, onnantól viszont néhány hónap alatt önmaga árnyékává vált. Azon a bizonyos estén, amikor megvakította magát, rengeteg kábítószert vett magához.

“Arra emlékszem, hogy egy hang folyamatosan azt mondogatta, hogy tépjem ki mindkét szememet, különben elpusztul a világ, mindenki meghal, akit szeretek. Nem sokat gondolkoztam, tettem, amit akkor hittem, hogy tennem kellett. Fájdalmat tompították a drogok, és mivel már semmit nem láttam, nem tudtam, vérzek-e…”

– mondja.

A döbbent járókelők – misére igyekvő, hívő emberek – hívták a mentőket, ahol Kaylee látásán már nem sikerült segíteni.

A fiatal lány most teljesen vak, de állítása szerint ez kellett ahhoz, hogy észbe kapjon, és letegye a drogokat. Jelenleg rehabra jár, komoly terápián vesz részt, és reméli, innentől tiszta és tudatos életet élhet: és másokat is erre buzdíthat példája által…


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.