Bulvár

Így vannak most a sziámi ikrek, akiket hat hónapja választottak külön

  • Szerző:nuus
  • 2021.03.22 | 12:18

A michigani ikrek, Sarabeth és Amelia Irwin 2019 júniusában születtek, a mellkasuknál összenőve. 2020 augusztusában 11 órás műtét választotta őket szét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Daily Mail (@dailymail) által megosztott bejegyzés

A sziámi ikerpár mellkasnál nőtt össze, és májukon osztoztak. Éppen ezért volt olyan bonyolult a műtét, amely 11 órát vett igénybe, és 24 orvos dolgozott rajta.

“Amikor először láttam őket két külön ágyban, nagyon boldog voltam. Persze aggódtunk, hogyan fognak fejlődni, de ez fölösleges volt: a gyerekek szinte azonnal elkezdtek hasról hátra fordulni, majd kúszni, mászni, felülni és felállni. A mozgásfejlődés mérföldkövei simán mentek egymás után”

– mondta el a sziámi ikerpár anyukája, Alyson.

“Felmerült az is, hogy pszichésen hogyan viselik majd, hogy megszokták az együttlétet, de külön vannak, szerencsére azonban ezzel sem volt gond”

– teszi hozzá.

A lányok már teljesen jól vannak, speciális májhelyzetük miatt persze rendszeres vizsgálatokra van szükségük.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.