Bulvár

Ez igen, egy minnesotai nő a neki segítő tűzoltónak adta hálából a veséjét!

  • Szerző:nuus
  • 2019.05.21 | 14:47

Becca Bundy és a veterán lánglovag esete több, mint megható. Forgatókönyvbe illik, amit a két ember egymásért tett.

Becca Bundy egy olyan anyuka, aki a veséjét ajánlotta fel egy tűzoltónak, akit nem éppen hétköznapi körülmények közt ismert meg. Pontosabban a lánglovag számára minden nap az életveszélyes helyzetekről szól – így volt ez akkor is, amikor az asszonynak gyors segítségre volt szüksége. Egyéves kislánya 2016 augusztusában rohamot kapott bearsville-i otthonukban.

via GIPHY

A 911-et tárcsázta, és a vonal végén egy Bill Cox nevű úr felelt a hívásra. A 66 éves férfi kedvessége lenyűgözte az ijedt asszonyt, aki Cox utasításai alapján tudta stabilizálni a kis Hadley állapotát, amíg kiért a rohamkocsi. Mikor két évvel később egy rendezvényen ismét keresztezték egymás útját, akkor derült ki, hogy Billnek sürgősen vesére van szüksége. Ugyanabba a vércsoportba tartoznak, így nem volt kérdés, Becca segítsen-e. A férfi egyetlen vesével született, és ez a belső szerve pont elkezdte felmondani a szolgálatot. Már 2017 óta várt átültetésre, százezer társával a listán. Minimum három év, de öt is lehet, mire sikerül a műtétet végrehajtani.

via GIPHY

A férfi ezért olyan pólóban járt, amire ráíratta, hogy donort keres.

Mindketten sírtunk az örömtől.

– számol be Becca az újbóli találkozásról, majd 2019 februárjában létre is jöhetett a dupla beavatkozás.

Ő az én mentőangyalom. Ezzel megmentette az életemet.

– hálákodik a férfi a CNN Health oldalán.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló