Figyelem!

Elmúltál már 18 éves?

Bulvár

Megcsalta a feleségét egy gyönyörű nővel, aki lehet, hogy teherbe esett

  • Szerző:nuus
  • 2019.05.21 | 19:17
  • trendindex: 10

Pedig van két gyereke is.

„Én 28 vagyok, a feleségem 27, és van két gyerekünk, az egyik 1 éves a másik pedig 2. Öt éve élünk boldog házasságban, soha ezelőtt nem voltam hűtlen a feleségemhez, akit szeretek.

A helyi focicsapatban játszom, az egyik csapattársam pedig elutazik munka miatt, ezért tartottunk neki egy búcsúztatót múlt pénteken. Arra a hétvégére már leszerveztünk egy családi kiruccanást, a feleségem viszont felajánlotta, hogy ő elmegy egyedül a gyerekekkel, én pedig el tudok menni a búcsúbulira.

Ott elegyedtem szóba egy 23 éves lánnyal, aki nagyon csinos és gyönyörű volt. Sosem láttam azelőtt, azt mondta, hogy egy sportruházati cég képviselője.

Vele töltöttem az estét, majd amikor hazaindult, felajánlottam, hogy elkísérem a szállásához. Felhívott a szobájába egy utolsó italra, én hülye pedig elfogadtam. Néhány ital után csókolóztunk, majd szexeltünk.

Szörnyen érzem magam, és rettegek attól, hogy teherbe esett, pedig biztosított afelől, hogy fogamzásgátlót szed. Számot is cseréltünk, és képet küldött a tablettákról. De még így is félek.”

A The Sun terapeutája szerint azért fél, mert hatalmas bűntudat nyomja a vállát. Azt neki kell eldöntenie, hogy kockára teszi-e a házasságát azzal, hogy elmondja az igazságot. Ezen kívül nem kellene szexelnie a feleségével addig, amíg meg nem vizsgáltatja magát, hátha elkapott valami betegséget, elvégre nem használtak óvszert.

Címlapkép: 123rf


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló