Bulvár

Elhunyt Margaret Nolan, a Bond-film szexszimbóluma

  • Szerző:nuus
  • 2020.10.13 | 17:18

A színésznőt a Goldfinger aranytestű címlaplányaként, valamint az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-film és a Folytassa-sorozat sztárjaként ismert meg a világ.

A színésznő 1943 októberében született Somersetben, és Londonban nőtt fel. Modellként kezdte pályafutását. 1964-ben a Goldfinger című Bond-filmben Dink, a 007-es (Sean Connery) masszőre szerepében tűnt fel, és még abban az évben láthatta a közönség a Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjében is. Bár a Goldfingerben csak kis szerepet játszott, feledhetetlen volt, mivel aranyszínűre festett teste megjelent a főcímben, a film plakátjain, a lemezeken és könyveken. A Bond-film után hívták meg a Playboy magazinba, és szerepet kapott a Ferry Cross the Mersey című zenés filmben, és Marcel Carné Három szoba Manhattanben című filmjében.

A brit Folytassa-sorozatban először a Folytassa, cowboy! című 1965-ös epizódban szerepelt, majd a hetvenes évektől többször is visszatért a produkcióba, összesen hat részben szerepelt. A hetvenes évek egyik népszerű angol bűnügyi sorozatában, a Minden lében két kanál című szériában is szerepet kapott.

A nyolcvanas évek közepén felhagyott a filmezéssel, és csak 2011-ben láthatta ismét a közönség a The Power of Three című vígjátékban. Közben Spanyolországba költözött, és fotózással foglalkozott. Fotómontázsait Londonban is kiállították.

Nolan október 5-én bekövetkezett halálának hírét a hétvégén fia, Oscar Deeks erősítette meg a Variety.com hollywoodi hírportálnak.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.