Bulvár

Előzetesbe került egy prostituáltakat futtató nő

  • Szerző:nuus
  • 2020.11.06 | 17:48

Két kiszolgáltatott helyzetben élő nőt vett rá prostitúcióra.

Előzetes letartóztatásba került egy prostituáltakat futtató várbalogi nő – tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t a Békés Megyei Főügyészség.

Mint írják, a 42 éves, Győr-Moson-Sopron megyei illetőségű nő – 28 éves, már tavaly szeptember óta letartóztatásban lévő társával együtt – 2019. április eleje és június 29-e között két kiszolgáltatott helyzetben élő nőt vett rá prostitúcióra. Egyikőjüket azzal hitegette, hogy a bevételből fele-fele arányban osztoznak.

A nőket Siófokra és Győrbe szállították, elszállásolták, fényképes hirdetéseket adtak fel a nevükben az egyik erre szakosodott internetes portálon. A hívásokat ők fogadták, megszervezték a találkozók helyét és idejét, a szexuális szolgáltatásból befolyt összegek nagy részét eltették.

A nők mobiltelefonját, internet-elérhetőségét elvették, a siófoki ingatlanba be is zárták őket, ezzel kényszerítve a szexuális tevékenység végzésére.

Az előzetes letartóztatást személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, fenyegetéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt kezdeményezték, tartva a szökéstől, illetve a sértettek megfélemlítésétől vagy befolyásolásától.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.