Figyelem!

Elmúltál már 18 éves?

Gasztró

Ezek tényleg a világ legyomorforgatóbb nemzeti ételei

  • Szerző:nuus
  • 2018.11.30 | 13:22

Egyesek mit meg nem esznek.

A legfurcsább ételek kerülnek most terítékre a világ minden tájáról. Lehet, hogy ezek csak nekünk furcsák, és hazájukban a világ legtermészetesebb dolgai.

Ugyan nem gondolnánk, de sok nemzet megrökönyödve szemléli a magyarok túró rudi ámokfutását, vagyis leginkább azt, hogy egy túrós dolog – ami egyébként is furcsaság – létezik, sőt csokival van leöntve. És ez még nem is a legfurcsább nemzeti étel a világon – ha a túró rudit lehet egyáltalán annak nevezni. A következő gyűjtés sokak számára zavaró lehet, de őszintén ajánlom, mert nagyon érdekes. Persze, amikor nézzük tényleg gondoljuk el, hogy az emberiség százezer éveken át szinte minden elérhető élelemforrást elfogyasztott, hogy életben maradjon. Ezekből maradt fenn egy sor étel, amit alább is láthatunk.

 

A cikkben szereplő fotók egyeseket érzékenyen érinthetnek.

 

Norvégia – smalahove

Semmi extra, csak egy kis főtt bárányfej főtt krumplival. A fej bőrét lenyúzzák, az agyat eltávolítják, a fejet pedig kb. 3 órán át főzik, előtt néha meg is füstölik. Állítólag a legízletesebb a szeme.

Today I’ve tried something that I never had before… #smalahove #sheephead #typicalnorwegian #firsttime #realfood #notvegetarian #homemadecooking #autumnfood

11 Likes, 0 Comments – atypically typical (@atypically.typical) on Instagram: “Today I’ve tried something that I never had before… #smalahove #sheephead #typicalnorwegian…”

Ecuador – Cuy asado

Szerintem úgy néz ki, mint a sült patkány, mondjuk vannak is hasonlóságok. A tengerimalac igazán nagy kedvencnek számít Ecuadorban, állítólag olyan az íze, mint a csirkének (akkor miért nem azt eszik, ráadásul a kígyótól kezdve az aligátorig mindenre ugyanezt mondják). De ha jobban belegondolok, akkor végül is miért jobb egy bárányt megenni, mint ezt az állatot…

Hoy probamos un delicioso #cuyasado en la #MitaddelMundo ?

28 Likes, 4 Comments – Quito Tour Bus (@quitotourbus) on Instagram: “Hoy probamos un delicioso #cuyasado en la #MitaddelMundo ?”

Afrika déli része – Mopane kukac

A nuuson is volt már szó sült kukacokról, bogarakról, na de ekkoráról még nem. A Mopane kukac (Gonimbrasia belina) rendesen megsütve kissé diós ízű. Kipróbáljuk?

Some of today’s dinner, no kidding #mopaneworms#worms#mopane#zimbabwe#dinner#foodie @jaktjohan @zanobronks

236 Likes, 15 Comments – E-mail for business enquiries (@bwana.be) on Instagram: “Some of today’s dinner, no kidding #mopaneworms#worms#mopane#zimbabwe#dinner#foodie @jaktjohan…”

Fülöp szigetek – Balut

Kevés dolog hökkent meg a konyhában. Szerencsés vagyok, mert sokfelé jártam már a világban, kipróbáltam különböző ételeket, sokszor a komfortzónámból kilépve, sőt attól nagyon is eltávolodva. Ez az étel a tudatom mélyén van eltemetve, azt gondolom, hogy nem tudnék hozzányúlni sem, nemhogy megenni, ugyanis egy félig kifejlett kiskacsáról van szó, még a tojásban. Vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas kép következik!

Sujee || Food | Wine | Spirits on Instagram: “A friend of mine introduced me to #balut I was sooo hesitant to try it, but i did anyway. Though it looked gross, I’m glad I tried it. Have…”

64 Likes, 10 Comments – Sujee || Food | Wine | Spirits (@sujeescuisine) on Instagram: “A friend of mine introduced me to #balut I was sooo hesitant to try it, but i did anyway. Though it…”

Franciaország – békacomb

Nem tűnik olyan radikálisnak a többi mellett, ugye? És aki próbálta (tegye fel a kezét), nem is rossz, ugye, fiatalok? Kis fokhagyma, petrezselyem, és máris kész az ízletes békacomb.

Frogs anyone? #frogs #froglegs #juicy #lunch #sundaylunch #weekend #food #foodporn #foodphotography #foodpictures #deltadelebre #weekendaway #foodandtravel

29 Likes, 2 Comments – Eleonora (@eleonoraguardini) on Instagram: “Frogs anyone? #frogs #froglegs #juicy #lunch #sundaylunch #weekend #food #foodporn…”

Ausztrália – Vegemite

Ez a sűrített élesztőkivonat Nagy-Britanniában is létezik Marmite néven, nagyon hasonló összetevőkből. Sokan nem teljesen értik, hogyan kerül a kenyérre. Ez az egyébként rendkívül egészséges kence ugyanis finoman szólva érdekes ízű: egyszerre sós és keserű, valamint meghatározó benne az umami erőteljes jelenléte. Szinte olyan, mintha sört kennénk a kenyerünkre. És ezt van, aki még sajttal is megfejeli!

It’s a vegemite toast kind of day #toast #vegemite #rocketfuel #yum #breakfast #ohyeah #butter #kiwi #nz

10 Likes, 1 Comments – JulzMcCarthy (@queenofbakedbeans) on Instagram: “It’s a vegemite toast kind of day #toast #vegemite #rocketfuel #yum #breakfast #ohyeah #butter…”

Egyesült Államok – olajban sült…minden

Kevés ennél amerikaibb dolog létezik. A „mindent süssünk olajban” mozgalom egyre tör előre, és mindent bekebelez: savanyú uborkát, hot dogot, sajtos makarónit, vajat(!), rágót(!). Inkább nem is sorolom. Itt egy baráti desszert, a bundázott Oreo keksz, a legfurcsább ételek sorát zárva. Jó étvágyat!

Ever tried fried oreos? ? – credits: @eating_longisland #oreo #friedoreos #desserts

No Description

Gökler Krisztina – Ízes Élet


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló