Koronavírus

Jó hír a WHO-tól: idén véget érhet az egészségügyi vészhelyzet

  • Szerző:nuus
  • 2022.01.25 | 09:18

De ez nem jelenti azt, hogy az omikron az utolsó variáns.

Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza – adta hírük Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Ehhez szerinte az szükséges, hogy az országok biztosítsák a vakcinák méltányos elosztását, továbbra is kövessék figyelemmel a vírus és a különböző variánsok működését, és a helyzetnek megfelelően vezessenek be korlátozó intézkedéseket.

Ugyanakkor elmondta:

veszélyes lenne azt gondolni, hogy az omikron lenne az utolsó variáns, mert a feltételek a világban jelenleg éppen “ideálisak” arra, hogy újabb – akár még gyorsabban terjedő – variánsok alakuljanak ki.

Gebrejeszusz hetek óta azt kéri a WHO tagállamaitól, hogy gyorsítsák fel a védőoltások szállítását a szegényebb országokba is annak érdekében, hogy az év közepére mindenhol be tudják oltani a lakosság 70 százalékát. A 194 tagállam nagyjából fele nem tudta teljesíteni azt a célkitűzést, hogy 2021 végére a lakosság 40 százaléka kapja meg az oltásokat a koronavírus ellen.

Az omikron variáns megjelenése miatt világszerte megugrott az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Eddig ezt a robbanást nem követte a halálesetek számának hasonló arányú megugrása, jóllehet a halálozások száma is emelkedik valamennyi régióban, különösen Afrikában, ahol a legkevésbé jutnak vakcinához az emberek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló