Koronavírus

Szlovákia megvizsgálta a Szputnyik V-t, ez lett az eredmény

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2021.05.07 | 15:18

A szlovák egészségügyi minisztérium csütörtökön megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit, az orosz koronavírus elleni oltóanyag tesztjei rendben vannak - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Fotó: AFP

Lengvarsky az orosz oltóanyaggal kapcsolatos további lépésekről azt mondta: a szaktárcának most még az orosz fél szakértőivel kell egyeztetnie, és az ő engedélyük után kezdődhetne el az oltás a Szputnyik V-vel. Hozzátette, hogy az orosz félnek május végéig kell elküldenie a Szlovákiába már leszállított oltóanyagból vett mintákból készített teszteket.

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V oltóanyagot rendelt még márciusban, ebből eddig 200 000 érkezett meg, de még egy darabot sem használtak fel. Az orosz oltóanyag megrendelése koalíciós válságot idézett elő a négypárti szlovák kormánykoalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. A koalíciós válság végül a kormány átalakításához és Igor Matovic kormányfő távozásához vezetett.

Miután a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) az oltóanyagról – különböző okokra hivatkozva – hosszú ideig nem adott ki végleges szakvéleményt, Szlovákia Budapesten kért és kapott segítséget a Szputnyik V bevizsgálására, ez a szakvélemény a szlovák szaktárca szerint csütörtökön érkezett meg.

Szlovákiában jelenleg a Pfizer-Biontech, az AstraZeneca és a Moderna termékeit használják a koronavírus elleni oltásra. A mintegy öt és fél millió lakosú országban a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint péntekig a legalább egy dózissal beoltottak száma 1 176 000 volt, közülük közel 561 000-en már a második adagot is megkapták.

Közben pénteken Szlovákiában az egészségügyi miniszter és az országos tisztifőorvos a javuló járványhelyzetre hivatkozva bejelentette a koronavírussal összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítését. Ennek értelmében hétfőtől például megkötések mellett lehetővé válik a kül- és beltéri kulturális rendezvények megtartása is.

Szlovákiában már közel két hónapja lassan, de folyamatosan javulnak a járványügyi adatok, csökken az újonnan kimutatott koronavírus fertőzések száma, és hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is. Az NCZI adatai szerint pénteken mintegy ezer személyt kezeltek kórházban, a halálesetek száma pedig 26-tal 11 946-ra emelkedett. Pénteken mintegy 7 000 PCR-tesztből azok mintegy 5 százaléka bizonyult pozitívnak.

Forrás: MTI


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.