Utazás

Engedélyt kapott a Virgin Galactic, indulhat az űrturizmus

  • Szerző:nuus
  • 2021.06.26 | 19:18

A Virgin Galactic az amerikai szövetségi kormány engedélyével szállíthat utasokat az űrbe, Új-Mexikóból. Nem lesz olcsó.

A Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA) kiadta a szükséges jogosítványokat, így Richard Branson űrhajó vállalata, a Virgin Galactic hosszú évek munkája után legálisan vihet fel fizető utasokat rövid kirándulásokra a világűr peremére. A tényleges űrturizmus előtt azért még lesz három tesztrepülés, az első idén nyáron. Branson is részt vesz egy tesztrepülésen, a fizetős utasok pedig majd jövőre jelentkezhetnek.

Közben a konkurencia sem pihen:

Jeff Bezos Blue Origin vállalata július 20-án indítja útnak saját űrrakétáját, Texasból. A Blue Origin és SpaceX űrkapszuláival ellentétben, amelyeket a földről indítanak, újra felhasználható rakétákkal, a Virgin Galactic szárnyas űrhajóját a levegőből, egy repülő gyomrából indítják útnak. Az űrhajó 2018 óta háromszor jutott fel az űrbe, két pilótával. A második útra egy harmadik embert is felvittek.

A harmadik, májusi tesztrepülésen

az űrhajó 89 kilométeres magasságba jutott fel. Ez a teszt nyitott utat a szövetségi engedély kiadásához. Michael Colglazier, a Virgin Galactic vezető illetékese elmondta: a május 22-i sikeres tesztrepülés után, az FAA engedélyének birtokában még idén nyáron végrehajtják az első, teljes legénységgel zajló tesztet is. Az űrrepülésekre eddig több mint 600 jelentkező foglalt helyet.

A jegyeket először 250 ezer dollárért (74 millió forint) adták,

de az árak valószínűleg emelkedni fognak. A Blue Origin még nem adott el jegyeket és azt sem árulták el, hogy mennyibe fog kerülni az ő repülésük. Bezos július 20-án, az első Holdra szállás 52. évfordulóján a bátyját és két másik embert visz magával a világűrbe.

Kép: Jack Beyer, NASA – Twitter


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló