Utazás
Csúcs országok, amelyek egész olcsók – első rész
Messze még a nyári szabadságok ideje, de tervezgetni lehet már most is. És anyagilag sem kell tönkremenni egy utazásba, hiszen egy sor helyre egész olcsón el lehet jutni. Az első részben európai célországokat ajánlunk, a végén szavazni is lehet!
Illetve nyálcsorgatásnak sem utolsó a Thrillist összeállítása, melyben a szemtelenül olcsó, ám annál gyönyörűbb és érdekesebb helyeket veszi sorra.
Az utazás az egyetlen olyan dolog, amire pénzt adsz ki, de gazdagabb leszel tőle.
– szól a csábító szlogen, és ezt mindannyian tudjuk, hogy igaz, akik már hagytuk el ideig-óráig a komfortzónánkat. A fapados légitársaságok és az Airbnb korában már az sem biztos, hogy olyan sok pénzt kell költenünk. Első körben Európára koncentrálunk, aztán mehetünk messzebbre is.
Anglia
Aki kivételesen nem dolgozni, hanem pihenni menne tőlünk, az a Brexit jótékony hatásával számolhat. A zuhanó font a repülőjegyek árától kezdve a luxuscikkeken át a napi szükséglet költségein is meglátszik. A letaglózóan dús London mellett természetesen a szélfútta vidéki Angliát se hagyja ki senki, romantikázni akár Dover fehér sziklái is megfelelőek.

Bulgária
Sok magyar felfedezte már fel nyaralóhelyként a tényleg filléres országot, ahol a tengerpart nyilván kihagyhatatlan, de kulturális szempontból is érdekfeszítő a mi számunkra: a török és szovjet uralom nyomai náluk is visszaköszönnek. A kozmetikai szolgáltatások ár-értékarányától egyenesen dobhatunk egy hátast: 5500 forintból kijön egy teljes testkezelés, manikűrrel, pedikűrrel, fodrásszal. A konyhábban is jól teljesítenek: egy hagyományos vacsora borral ugyanennyiből kijön, de akár sushit is kapunk, szintén baráti áron.

Csehország
Európa esszenciája, a romantika és a történelem rajongóinak. Airbnbn már 8 ezer körül megcsíphetünk egy prágai szobát, a belváros közelében. A főváros egyetlen hátránya, hogy nagyon sok a turista, de a tömegközlekedés nagyon kedvező, főleg a budapestihez képest méltányos: időkorlát alapú jegyekből tudunk választani. Az ételek és a múzeumi belépők is vállalhatóak, maga a belváros pedig csodálatos; legjobban tesszük, ha gyalog járjuk be, közben beülve néhány sörözőbe, mert Prágát látni, és nem sörözni, nagy vétek. Amúgy pedig a vidéki várak és kastélyok is megérdemlik, hogy egyszer az életben megnézzük őket.
Görögország
Egy időben szinte kötelező volt kijárni, de a bozóttüzek, a gazdasági- majd menekültválság miatt megcsappant az utazási kedv. Mykonoson egy vacsora még mindig nem jön ki 7 ezer forint alatt, de az Airbnbs szállásunkon akár magunk is összeüthetjük a kaját. Kevésbé frekventált helyeken jóval kedvezőbb árakkal várják az utazókat. 6000 sziget közt lehet azért válogatni – ha elhagyatott, csendes környékre vágyunk, vagy antik romokat csodálnánk meg, esetleg bulizósabb helyre mennénk. Hipsztereknek inkább Athén ajánlott, a maga hangulatos kávézóival.

Lengyelország
A baráti ország síelőink és túrázóink térképén már jó ideje fent van, de a történelmet szinte tapinthatóvá tevő városlátogatások is népszerűek. Krakkó csodálatos középkori emlékein túl a náci, illetve a kommunista mementók sokunkra felkavaróan tudnak hatni, ám ettől még a „látni kell” kategóriát erősítik. Varsó inkább a modernitásával, pezsgő kulturális életével nyűgöz le. Airbnbzni itt is ajánlott, az étel és az ital pedig olcsó, az utóbbi még kiadós is. Pirogozni egy tejivóban – ez elég jól összefoglalja az életérzést is. Ja,és Krakkót vétek lenne kihagyni. Csak szólunk.

Az Európán kívüli kedvenceket a második részben találjátok.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.