Film

A Ragadozó madarak nem harapnak túl nagyot, de elég menőn kárognak

  • Szerző:nuus
  • 2020.02.12 | 07:22

Margot Robbie magnetikus játéka és az észveszejtő akciójelenetek életet lehelnek a Ragadozó madarak középszerű történetébe.

Alig négy évébe telt a DC-nek, hogy a borzalmas Batman v Superman és a még rosszabb Suicide Squad után eljusson arra a pontra, amikor már nem az izzadságszagú, buta történetszálak és a teljesen értelmezhetetlen látványvilágok ugranak be mindenki számára a filmjeikről (most hadd nézzünk keresztül nagylelkűen az Aquaman doboló óriáspolipján).

Valahol a Shazam és a Wonder Woman között a stúdió rájött, hogyan kell vállalható képregényfilmeket készíteni, és most a Ragadozómadarakkal próbálták is picit emelni a lécet. Végre itt van az első olyan komolyan korhatáros DC-film, ami okosan vállal be kockázatokat, anélkül, hogy az a cselekmény rovására menne. Milyen kár, hogy ezt csak félsikerrel teszi.

Így szakítanak a szupergonoszok

A Ragadozómadarak nem sokkal a Suicide Squad eseményei után veszi fel a vonalat, amikor is Joker szakít saját képére teremtett oldalbordájával, Harley Quinnel (Margot Robbie). Harley a szakítást klasszikus módon kezeli: új frizurával, sok sírással, háziállat örökbefogadásával, valamint egy gigantikus vegyi üzem felrobbantásával. Hamarosan rájön azonban, hogy mivel már nem élvezi Joker védelmét, fél Gotham a kinyírását tervezi. Így nem marad más lehetősége, minthogy felvegye a kesztyűt és visszatámadjon.

Az innen kiinduló sztori megbízhatóan hozza a szuperhősfilmek kliséit, megmentenivaló gyerekkel, ördögi, de gyenge motivációval bíró főgonosszal (Ewan McGregor iszonyú vicces a homoerotikus nőgyűlölő pszichopata szerepében) és MacGuffinokkal.

Gotham ismét életre kel

De nem is a történet a lényege a filmnek, ami sokkal inkább épít a főhősnők megbízható, kőkemény játékára és az elképesztő látvány adagolására. Az ‘elképesztő’ alatt itt nem idegbeteg CGI-csatákat, vagy számítógéppel generált, hihetetlen világokat értünk. A látvány emberi, megfogható, színes-szagos. Gotham vibráló és kegyetlen világa a fantasztikus kameramunka, a vagány, stílusos kosztümök és a kőkemény koreográfia mentén jelenik meg. Mindegyik akciójelenetben akad valami extra, legyen az csillámágyú vagy görkorcsolya, ami emlékezetessé teszi a hentelést. Sokat segít még, hogy a magas korhatárbesorolásnak köszönhetően a filmben bőven folyhat a vér, törhetnek a csontok, és repkedhetnek a cifrábbnál cifrább szitkozódások. Ezeknek köszönhetően lesz a Ragadozómadarak világa átélhető, színes és lehengerlő.

Aztán ott vannak a színészek: Margot Robbie még jobban beleáll Harley Quinn őrültségébe mint eddig, a vaskos New Yorki akcentussal, bipoláris őrületével, és személyiségéből fakadó sex appealjével együtt. Rosie Perez, Ella Jay Basco és Jurnee Smollett-Bell mint sikeresen töltik ki limitált idejüket a képernyőn, egyéniséget és gravitációt kölcsönözve az amúgy elég vékonyan megírt karaktereknek. Egyedül a Mary Elizabeth Winstead által alakított Vadásznő karaktere lóg ki észrevehetően a sztoriból. Ő viszont nagyon magas, nagyon szexi, és még számszeríja is van, úgyhogy ezt nem is igazán lehet a film számlájára írni.

Felejthető girl power

Apropó sex appeal: mindig is fárasztó volt a női főszereplős szuperhősfilmekben (gondoljunk csak a Macskanőre vagy az Elektrára), hogy ezek a nagyrészt férfiak által rendezett alkotások értelmetlenül lenge kosztümöket aggattak a főszereplőkre, és szinte hallani lehetett, ahogy a készítők nyála a vágószoba padlójára csorog a seggeket és melleket előtérbe toló kamerabeállítások mellett. A Ragadozó madarakban külön üdítő látni, hogy a rendező Cathy Yen, és a forgatókönyvíró Christina Hodson (igen, mindketten nők) külön kerülik az ilyen helyzeteket. Így is kellőképp vonzóak a főszereplők, de azért mert a személyiségüket látjuk kibontakozni a blúzuk helyett.

Természetesen mindez nem menti fel teljesen a filmet a sztori középszerűsége, illetve a kihagyott lehetőségek súlya alól: elviseltünk volna egy eredetibben kidolgozott főgonoszt, és pár csavart, valamint több érzelmi töltet sem ártott volna a történetben. Van miért megnézni a Ragadozó madarakat, de valószínűleg nem fogunk sokáig emlékezni rájuk.

Futó gondolatok:

  • Szóval a film elárulja, hogy Harley Quinn 2016-ban Bernie Sandersre szavazott, közben pedig arra is kitér, hogy a főhős elvben helyteleníti az adófizetést, ergo extrém libertáriánus? Ez a két dolog egyáltalán nem jön össze – főként belegondolva abba, hogy 2016-ban a Suicide Squad szerint a karakter egy elítélt, börtönben élő bűnöző volt, tehát a New Jersey-i törvények szerint (Gotham ebben az államban található) nem is szavazhatott volna, tehát nyilvánvalóan extra energiát fektetett abba, hogy kijátssza a törvényeket, és leadja a voksát – miért tett volna ilyet egy politikai meggyőződéseivel gyökeresen ellentétes oldalon álló jelöltért? Magyarázatot követelek.
  • Egy kis keresés után kideríthető, hogy a főgonosz jobbkeze, Victor Zsasz egy magyar származású pszichiáterről, Szász Tamás Istvánról kapta a nevét – szóval ismét egy lépéssel közelebb kerültünk egy magyar szupergonoszhoz.
  • A forgatókönyv legnagyobb gyengesége mégis az, hogy a sztori akár félúton végére érhetne, ha az egyik szereplőnek nem lenne szorulása

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) – Birds of Prey (And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn) -16 éven aluliak számára nem ajánlott – amerikai akciófilm – 109 perc- 2020

Képek: DC/Warner Brothers

Értékelés: 7/10

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Gamer
Ingyen adják a Rayman Legends-et
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 04. 01.