Film
A láthatatlan ember egy sokkoló horrorfilm a párkapcsolati erőszakról – kritika
Elizabeth Moss döbbenetes alakítást nyújt a klasszikus szörnyfilm újraképzelt változatában.
A láthatatlan ember simán lehetne Tony Stark, vagy Bruce Wayne – egy nyilvánvalóan sérült, de zseniális tech-milliomos, aki épít magának egy erőteljes szuperruhát, és azzal indul akcióba. Azonban néha nem árt elfelejteni, hogy ez a fajta felállás nem feltétlenül egy szuperhős megszületését segíti elő. A láthatatlan ember okosan fordít egyet a dolgon, és egy horrorfilm főgonoszát teremti meg a klisés karakterizációból.
A láthatatlan embert elsősorban az teszi kiemelkedő filmmé, hogy nem a láthatatlan ember a főszereplője. Az első percektől kezdve a férfi feleségét, Cecilát követjük, aki már a kezdő jelenetek előtt áldozatává vált szociopata férjének, aki később arra használja fel szinte kimeríthetetlen forrásait, és újonnan megszerzett szuperképességét, hogy az őt elhagyó nőt kínozza. A történetet akármelyik, kapcsolaton belüli bántalmazásról és betegesen féltékeny pasikról/férjekről szóló sztori is ihlethette volna – a láthatatlanság csak a mozgatórugója, de nem a lényege a történetnek.
Rémisztés és tanulság
A Mad Menből és A szolgálólány meséjéből ismert Elizabeth Moss élete alakítását nyújtja a tehetetlen, de küzdeni akaró feleségnek. Az erő és a gravitáció, amit a szereppel hoz, a film címét is máshogy világítja meg. Habár az őt bántalmazó férfi láthatatlan, de mivel jó ideig senki nem hiszi el neki a környezetében, az ő szenvedése, és látszólag kilátástalan küzdelme is láthatatlanná válik a külvilág számára. Ha ez nem tökéletes metafora világszerte több millió, kapcsolatban bántalmazott nő helyzetére, arra, milyen nehéz nyilvánosság elé állniuk, és arra, hogy milyen gyakran hajlamos környezetük hitetlenséggel fogadni a beszámolóikat, akkor nem tudom, mi lenne az.
A gazdag érzelmi töltet és háttérjelentés a filmben csúcsminőségű horrorral párosul. Akadnak bőven jump scare-ek persze, de ezeket okosan előkészíti a rendező-forgatókönyvíró Leigh Whannell, és lassan, de kőbiztosan építi fel az egész alkotást átható fenyegető miliőt. A számítógépes effektek nem kapnak főszerepet, azokat a film következetesen, szolidan adagolja, sosem felejtve el, hogy egy karakterdrámáról, és nem egy akciófilmről van szó. Ennek köszönhetően a fenyegetés valósnak hat, a film adta moziélmény pedig kőkeményen rémisztő lesz. Régóta nem rettegtem moziban annyira, mint A láthatatlan ember sajtóvetítésén.
Alternatív univerzum
A film több mint kétórás játékideje során kényelmesen, szívszaggatóan járja körül alapvetését minden egyes oldalról. A film második felében az ijesztegetések egy kicsit túl töménnyé. B-film-jellegűvé válnak, és visszaüt a hosszú játékidő, de a végkifejlethez vezető jelenetek során újra visszanyeri kiélezettségét és kegyetlenségét, amit Benjamin Wallfisch feszült zenéje visz teljesen új szintekre. Az utolsó percekig nem nyughatunk, de egy ilyen jól elkészített, friss film során nem is igazán akarunk.
A láthatatlan ember egyébként nagyon lazán H. G. Wells 1897-es regényén alapul, amelyből a Universal készített klasszikus horrorfilmet a harmincas években. Ez a csak nevében remake eredetileg a Tom Cruise-féle 2017-es Múmia szörnyuniverzumában játszódott volna (sokkal nagyobb költségvetéssel), de annak csúfos bukása a mozipénztáraknál ezt a tervet parkolópályára tette. Szóval most abban a hülye helyzetben vagyunk, hogy egy mega-blockbuster leszereplésének köszönhetünk egy olyan átgondolt, okos, de alacsony költségvetésű horrort, amit egy Universalhoz hasonló stúdiónak papíron esze ágában se lenne elkészítenie. Ha ez tényleg így működik, felőlem az összes óriási költségvetésű franchise a Marveltől a DC-ig elhasalhatna a picsába.
Futó gondolatok:
- A film különösebb fanfár és hangsúly nélkül bemutat egy olyan egyszülős családot, ahol egy apa maga neveli a lányát. Frissítő látni, hogy sikerül ilyen természetesen, magától értetődően ábrázolni egy olyan családot, ami nem a hagyományos modell szerint épül fel.
- Azért egy kicsit aggódok Elizabeth Mossért, hogy folyamatosan megtalálják a szenvedő, kihasznált női szerepek. Ő egy nagyon sokszínű színésznő, és kár lenne látni, hogy élete végéig ugyanazt a szerepet játssza.
- Szintén örömteli dolog a filmben, hogy a láthatatlanság feltalálását nem magyarázzák meg félig-meddig hihető tudományos zagyvaságokkal, mint ahogy például a Marvel-filmek minden második plot device-ával tették
Értékelés: 8/10
Képek: Universal
Válasz vagy komment írása
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
