Hadászat

Kim Dzsong Un nem nyugszik: Észak-Korea újraindította jongbjoni atomreaktorát

  • Szerző:nuus
  • 2021.08.30 | 15:48

Észak-Korea újraindíthatta jongbjoni atomreaktorát, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint.

Észak-Korea a közvélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára Jongbjonban. Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon – főleg műholdak segítségével – figyelik Phenjan nukleáris tevékenységét, közölte a szervezet hétfőn megjelent éves jelentése.

Észak-Korea a NAÜ kitiltása után felgyorsította

atomfegyver-fejlesztési programját, ahogyan a nukleáris kísérleteit is. A legutóbbi robbantásuk 2017-ben volt.
2018 decemberétől egészen most júliusig nem utalt semmi reaktorműködésre. Azóta viszont igen, egyebek között hűtővíz-eltávolítás. Ez pedig aggasztó és egyértelmű megsértése az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak. A jelentés az észak-koreai atomprogram magvát adó, öt megawattos jongbjoni reaktorra utal. A NAÜ szerint

gyanítható, hogy újra bányásznak uránt a pjongszani bányában.

A magas fokra dúsított urán az atomfegyverek másik fontos eleme a plutónium mellett. A NAÜ bejelentés nélkül, tagállamai tanácskozása előtt teszi fel mindig az internetre éves jelentését. Észak-Korea az utóbbi hónapokban azzal fenyegetőzött, hogy kiszélesíti atomprogramját, ha

az Egyesült Államok nem hagy fel “az ellenséges politikával”

vele szemben, ami nyilvánvalóan az amerikai büntetőintézkedéseket és a rendszeres dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat jelenti. A NAÜ-jelentéssel kapcsolatban egy amerikai tisztségviselő közölte, hogy sürgősen fel kell újítani a párbeszédet és a diplomáciát Észak-Koreával.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.