Kultúra

Elmarad a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál is

  • Szerző:nuus
  • 2020.03.30 | 11:18

A járvány a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozatát sem kíméli.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál 2020-ban ünnepelte volna négy évtizedes jelenlétét, de sajnos a járvány ezt is keresztülhúzta. Az ide március már tartogatott egy nagy csapást, a Santana-koncert is elmaradt.
Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2020
Fotó: Kállai Tóth Anett
A szervezők kiemelik, hogy a fesztivál 17 napját több éven át tartó hatalmas előkészítő, adminisztratív és kreatív alkotói munka előzi meg: a területen dolgozó művészek, szakemberek és a színfalak mögött tevékenykedő kollégák elhivatott, fáradhatatlan munkája nélkül a fesztivál fantasztikus, négy évtizednyi története sem létezhetne. „Hisszük, hogy a rendkívüli helyzet elmúltával, a világjárvány legyőzését követően a közös, személyes élmények, a művészet, a közös történeteinket, tragédiáinkat és sikereinket elmesélő alkotások jelentősége még inkább felértékelődik szerte a világon, addig pedig az a feladatunk, hogy mindenekfelett vigyázzunk egymásra, támogassuk egymást, előkészítve a várva várt újrakezdést-visszatérést!” – mondja Káel Csaba, a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2020 főszervezője, a Müpa vezérigazgatója.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
Mégsem marad el az EFOTT!
  • szerző:nuus
  • 2020. 05. 13.
Gamer
Tarol a Nintendo Switch
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 05. 12.
Autó
Itt az olasz Nissan GT-R
  • szerző:nuus
  • 2020. 05. 22.