Kultúra

Jön az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál!

  • Szerző:nuus
  • 2019.11.20 | 15:48

A Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animáció vetítésével november 27-én kezdődik a mustra.

A Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animáció vetítésével egy hét múlva, november 27-én veszi kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelyen idén először három kategóriában osztanak ki díjakat.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Zoltan Gal (ICR) (@icr_zoltan) on

A december 1-ig tartó fesztivál filmjeit az Uránia Filmszínház mellett a Budapesti Francia Intézetben, az Art+ Cinema moziban és Lengyel Intézetben láthatja a közönség, a szakmai programoknak és a közönségtalálkozóknak pedig a Magvető Café ad otthont – mondta el Liszka Tamás fesztiváligazgató az Urániában tartott szerdai sajtótájékoztatón. A fesztivál a Fritzi – egy forradalmi mese című német animáció vetítésével zárul, amely egyben a film magyarországi premierje is lesz. A rendszerváltás harmincadik évfordulójára készült alkotás gyerekszemszögből mutatja be a történelemnek ezt a rendkívüli időszakát. Hozzátette, hogy a film készítésében több magyar alkotó vett részt.

Fotó: Kreet Paljas

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása lesz látható, idén először külön kategóriában 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenybe száll, köztük több magyar film. Az egész estés filmek versenyében 5 animációt vetítenek, köztük Isida Hirojasu japán rendező A pingvinek titkos élete című sci-fijét és az ugyancsak japán Juasza Maszaaki legújabb alkotását, a Hullámok hátán című misztikus animét. Az Anilogue versenyprogramjában láthatja először a magyar közönség a Kabul fecskéi című francia festményanimációt, amelynek idén Cannes-ban volt a világpremierje. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történetet mesél el az afganisztáni tálib uralom idején.

Ugyancsak a fesztivál fődíjáért száll versenybe Salvador Simó rendezése, a Bunuel a teknősök labirintusában című spanyol film, amely Luis Bunuelről, az Andalúziai kutya, Az öldöklő angyal, A nap szépe és A vágy titokzatos tárgya rendezőjéről szól, aki 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A versenyprogramban szerepel még Jean-François Laguionie francia alkotónak a Herceg utazása című új filmje, amelyet akár a Majmok bolygója és a Gulliver keresztezésének is tekinthetünk – emelte ki a fesztiváligazgató, hozzátéve: a filmben a hajótörött majomfejedelmet egy olyan tudóscsalád menti meg és veszi pártfogásába, akiket a saját majomtársadalmuk mindaddig különcként kezelt.

A részletes program itt!

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Sejtelmesen üzent Stana Alexandra
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.