Szépség

Amerika legszebb nője kiállt a klímaváltozás tényének elismerése mellett

  • Szerző:nuus
  • 2017.09.11 | 15:51

Több szempontból is különleges volt a Miss America szépségkirálynő választás: egyrészt először győzött olyan versenyző, aki Észak-Dakotából jött, másrészt a győztes egyáltalán nem a világbékéről beszélt, amikor kérdezték, hanem aktuálpolitikáról: keményen kiállt a párizsi klímaegyezmény mellett.

Cara Mund, egy 23 éves jogászhallgató nyerte a Miss America címet idén. A fiatal nő Észak-Dakota államából érkezett (idén ő lett Miss North Dakota), és a zsűri 51 induló közül választotta ki őt a vasárnapi döntőben Atlantic Cityben. A győztes azonban nem csak azért lógott ki az eddigi szépségkirálynők közül, mert olyan államból jött, ahonnan még nem hozták el a Miss America díjat.

A verseny során nem csak a külalakot és a szépséget nézte a zsűri, hanem minden indulónak feltettek néhány kérdést is. Amikor szóba került a párizsi klímaegyezmény, Cara Mund azt mondta, hogy rossz döntés volt felmondani a párizsi klímaegyezményt (a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump június elsején jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezményből, és azt is kijelentette, hogy ő nem hisz a globális felmelegedésben és a klímaváltozásban).

Azért az elég ritka, hogy egy szépségkirálynő választás döntőjében egy jelölt ennyire határozottan állást foglaljon, és merjen aktuális politikai eseményekről beszélni.

Preparing for tonight’s LIVE telecast of #MissAmerica! I still feel like I am dreaming! ❤️#MissNorthDakota #Blessed

Cara Mund (@cara_mund) által megosztott bejegyzés,


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló