Sport

Komoly elhatározás! David de Gea maradna a Manchester Unitednél

  • Szerző:nuus
  • 2020.04.27 | 13:48

Még sokáig szeretne itt játszani.

David de Gea továbbra is a Manchester United labdarúgócsapatában képzeli el a jövőjét.

Oli Scarff/AFP

A spanyol válogatott kapus erről annak kapcsán beszélt a klub hivatalos honlapjának, hogy a következő lesz a tizedik szezon, amelyet az angol együttesnél tölt.

“Nagyszerű dolog ide tartozni, álomszerű, hogy ezt lassan tíz éve elmondhatom magamról. Szeretnék még sok ideig itt játszani” – fogalmazott a 29 éves hálóőr, aki 2011-ben mintegy 19 millió fontért szerződött Angliába. Az első, nehezebb szezonja után a másodikban bajnoki címet ünnepelhetett, mostanáig összesen ötször került be a Premier League álomcsapatába, a klubnál rekordot jelentő négy alkalommal választották meg az idény legjobbjának.

De Gea legutóbb szeptemberben hosszabbított szerződést a manchesteriekkel, akikhez 2023 nyaráig köti jelenlegi kontraktusa. A csapat a koronavírus-járvány előtt jó formában volt, 11 egymás utáni veretlen mérkőzésen nyolcszor nyert és mindössze két gólt kapott.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.