Sport

Vége! Benedek Tibor visszavonul a vízilabdától

  • Szerző:nuus
  • 2020.05.04 | 13:48

A következő években kizárólag szurkoló lesz.

A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján jelentette be döntését, és hogy a következő években kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában.

    “Ezúton szeretném megköszönni az egyesületben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kaptam az egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaimtól. Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam, vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként, és büszke vagyok a csapatra, amellyel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani”

– tudatta állásfoglalásában a 47 éves szakember, hozzátéve, ezen kívül semmilyen nyilatkozatot nem kíván tenni, és döntése oka kizárólag magánjellegű.

Címlapkép: MTI

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.