Sport

Háttérbe szorult a doksifilm, Hosszú Katinka kizárólag az olimpiára koncentrál

  • Szerző:nuus
  • 2021.07.02 | 07:18

Nem egyszerű most a forgatás.

A Katinka c. életrajzi dokumentumfilm készítői egyre nehezebb helyzetben dolgoznak, hiszen Katinka számára már semmi más nem létezik csak az olimpia. Eszik, iszik, alszik és úszik, úszik, úszik, úszik, úszik rendületlenül. A dokumentumfilm készítői mindent filmre vesznek, Katinka kulisszák előtti és mögötti életét is, így ők testközelből tapasztalják, hogy a világklasszis úszófenomén hogyan fókuszál fizikailag és mentálisan egyre erőteljesebben, hogyan veti alá magát a nagy célnak.

Pálinkás Norbert rendező elmondta:  

„Nekünk ebben az elképesztően intenzív olimpiai felkészülési időszakban egyre hátrébb kéne lépnünk, hogy ne zavarjuk Katinkát, de ezt nem tehetjük meg, mert akkor nem tudjuk lefilmezni, hogyan éli meg főhősünk érzelmileg ezt az időszakot a nagy cél előtt. Így nap, mint nap kötéltáncot járunk, próbáljuk fenntartani ezt a kényes egyensúlyt, ami egyre nehezebb lesz, ahogy telnek a hetek és közeledünk az olimpiához. Szerencsére Katinka minden értelemben nagyon profi, a kedélyállapota kiváló, oldott, laza, barátságos a stábbal is.”

Hosszú Katinka kiemelte:

„Nekem most a legeslegfontosabb az olimpia. Testileg és lelkileg is a legjobb formában kell lennem, most ez a feladatom, minden más háttérbe szorul. Szerencsére már másfél éve forog a dokumentumfilm, a stáb mindent felvett, amit csak lehetett, talán még egy kicsit többet is. Ismerik a családomat, a szüleimet, a nagyapámat, a testvéreimet, a szerelmemet Mátét, a barátaimat, a pályatársaimat. (…) Ismerik a múltamat, a jelenemet, az életemet. Ha most tűnnének fel a színen, biztos, hogy zavarnának, de így már megbízom bennük. Tekintettel vagyunk egymásra, együtt haladunk a cél felé.” 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.