Gamer

Megnyugodhatnak a PlayStation 5-re várakozók: nem halasztják a piacra dobást

  • Szerző:nuus
  • 2020.03.30 | 14:18

A Sony bejelentette, hogy a koronavírustól függetlenül, az előre tervezett időpontban elkezdik a PlayStation 5 játékkonzol eladásait. Itt van, mikortól kapható.

A játékkonzol-rajongók nagy örömére és a járvány ellenére úgy tűnik, nem késik a PlayStation 5.PlayStation 5

Az előre belentett időpontban, tehát az őszi ünnepi időszak kezdetekor kerül piacra a Sony PlayStation 5. Legalábbis ezt kommunikálja, mondván, hogy a koronavírus-járvány egyáltalán nem fogja befolyásolni a folyamatot.

A Sony már csak azért is meg akarja tartani az eredeti időpontot, mert a nagy vetélytárs, a Microsoft is ekkor érkezik az új XBoxszal. Érthető tehát, hogy egyik cég sem akarja lemondani a premiert, hiszen ez azt jelentené, hogy a másik terméke alapból helyzetelőnyből indul.

Holott egyes elemzők attól tartottak, hogy 2021-re tolódhat a release, most úgy tűnik, nyáron már meg is kezdhetik a tömeggyártást Kínában, ahol a járvány már lecsengett. Már csak azért kell aggódnunk, hogy tudjuk megengedni az előreláthatólag 450-500 dollárba kerülő terméket.

Forrás: Origo

Kép: Sony


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló