Tudomány

Az agyadnak mindegy, hogy hallod vagy érzed a hangokat

  • Szerző:nuus
  • 2016.11.02 | 20:00

David Eagleman amerikai neurológus szerint az agy az egyént érő hatásokhoz folyamatosan alkalmazkodva változik egész élete során. Új fejlesztése egy mellény, ami érintés segítségével segítene a siketeknek a hallásban. És nagy tervei vannak a technológiával, hiszen az agynak végülis mindegy, hogyan kapja az ingert.

Eagleman 2015-ben tartott TED-es előadásában arról beszélt, hogy mennyire keveset érzékelünk a világból. Úgy fogadjuk el a világot, ahogyan azt megtapasztaljuk, ezt tartjuk az objektív valóságnak. De mi van akkor, ha ez nem minden?

Abból építkezünk, ami adott

Eagleman szerint sokkal többre is képesek lennénk, csak nincsenek meg a szükséges szenzoraink ahhoz, hogy az agyunk a különböző típusú információkat értelmezni tudja. A természetben az emberek és az állatok különböző módon képesek információt szerezni, és ezek alapján értelmezni a körülöttük lévő világot. Vegyük például a kullancsokat, amelyek hőmérséklet alapján tájékozódnak, vagy a delfineket és a denevéreket, amik echolokáció, azaz a visszavert hang segítségével érzékelik a környezetüket. Ezek alapján az információk alapján építik fel a saját világukat.

Gondoljunk csak bele: azok az emberek, akik például hallás, vagy látás nélkül születtek, teljesen más a világ, mint azok számára, akik ezek birtokában élik le az életüket. Ők máshogy építik fel a valóság képét – azaz mindenki objektív valósága valójában szubjektív, attól függően, hogy mit, és milyen módon kódol az agya. Ezt a körülöttünk lévő objektív valóságot minden élőlény alapvetőnek veszi, és mivel nincs lehetősége megtapasztalni valami más típusú érzékelést, ezért nem is hiányzik neki. Mivel nem rendelkezünk egy kutya éles szaglásával, nem is hiányzik az ilyen típusú információ a világ megértéséhez.

Alexas_Fotos_pixabay

Ismét a technológia adja a mankót

Az agyat úgy kell elképzelni, mint egy sötét szobát a koponyán belül: a kapott elektrokémiai jeleket látja csupán, és ezekhez jelentést társítva ad értelmet annak, ami körülvesz minket. A helyzet az, hogy az agynak teljesen mindegy, hogy honnan és hogyan kapja meg az információt, ő csak megkapja és értelmezni próbálja. Épp ezen a gondolaton alapul Eagleman legújabb fejlesztése, ami a hangot rezgéssé kódolja, lehetőséget adva siketeknek, hogy képesek legyenek hallani.

neurons_geralt/pixabay.com

A fejlesztés alapja az Eagleman, Scott Novichal és csapatával együtt kifejlesztett szenzorhelyettesítő technológia, ami átveszi a sérült érzékszerv funkcióit, és egy másik csatornán keresztül jutattja el egy másik érzékszervhez. Így létezhetnek olyan vak emberek, akik képesek az echolokáció segítségével “látni” környezetüket. Ebben az esetben is egy másik csatorna veszi át az információkódolás szerepét. Ez igaz akkor is, ha valamilyen baleset vagy betegség okán veszik el egy érzékszervünk: az agy egy másik területe fog nagyobb intenzitással működni.

A VEST mellényben lévő mikrofonok a hangot vibrálássá alakítják, amit viselője érez – az alkotók szerint három hónap alatt készségszintűen el lehet sajátítani ez az új típusú érzékelési módot: ezzel egy teljesen új világot megnyitva a siketek számára. A hallókészülékeknél 40-szer olcsóbb megoldás a mellény, azaz sokkal szélesebb rétegekhez juthatna el a technológia, ráadásul műtéti beavatkozásra sincs szükség.

Eagleman (forras: youtube)

Ez még csak a kezdet

Eagleman a jövő fontos elemének mondja ezt a technológiát, és nem állna meg a halláskárosultak problémájánál. Szerinte a pilóták képesek lennének érzékelni a repülő helyzetét, ezáltal biztonságosabban kormányoznának, vagy akár saját vércukrunk szintjét is ellenőrízhetnénk ilyen módon. A technológia segítségével éreznénk, hogy milyen állapotban vannak a dolgok körülöttünk.

Úgy tűnik a jövőben mi választhatjuk meg, hogy milyen módon szeretnénk megtapasztalni a saját világunkat, és nem kizárólag a természettől kapott lehetőségekre kell majd támaszkodnunk.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló