Belföld

A zsebünkbe kell majd nyúlni, ha lángost szeretnénk enni a nyáron

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.27 | 15:48

A G7 megnézte, hogy az idei, online is elérhető árlapjukon milyen árak vannak, és az alapján milyen lángosinfláció várható idén a Balatonnál.

Fotó: Pixabay

Badacsonynál a sima lángos ára 650 forintról 950 forint lett (ez 46 százalékos emelkedés), a sajtos 990 forint helyett 1350-be kerül (+36 százalék), míg a sajtos-tejfölös ára 1250 forintról 1550-re emelkedett (+24 százalék). A lapnak a hely tulajdonosa azt mondta: elképzelhetőnek tartja, hogy további 10 százalékkal drágulnak a nyári szezonig.

A lap ezek alapján azt írja:

idén nehezen lehet majd sima lángost kapni 900 forint alatt, a sajtos-tejfölös ára pedig akár a 2000 forintot is elérheti majd (az egyik megkérdezettnél már tavaly 1880 volt egy ilyen).

Egy keszthelyi, az üzletét retró lángosozóként jellemző vendéglátós azt mondta:

május elején tervez nyitni, még egyetlen beszállítójával sem beszélt, illetve a területbérleti szerződést sem újította meg.

Ő azt saccolta, hogy a sima lángos tavalyi 700 forintos árát 900-ra emelik, a legnépszerűbb sajtos-tejfölösét pedig 1500-ról nagyjából 1900-ra.

A trappista sajt és a tejföl kiskereskedelmi árának változása akár ennél is nagyobb emelést eredményezhetne. A két alapanyag ára szűk egy év alatt közel a kétszeresére drágult, bár az elmúlt egy-két hónapban mindkettő ára csökkent, de árak nemcsak az alapanyagok árától függnek, hanem a balatoni vendéglátásban évek óta nehézséget okozó munkaerőhiány, az energiaárak és a bérleti díjak változása, de a kisebb büféknél a hatósági árak esetleges kivezetése is befolyásolhatja azokat.

Forrás: Propeller, Telex, G7


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.