Zene

A koronavírushoz szabva dolgozták fel Varga Miklós Európa című legendás számát

  • Szerző:nuus
  • 2020.03.26 | 15:48

Az Európa 2020-ra keresztelt dal már milliós megtekintéssel rendelkezik.

Varga Miklós Európa című ódája a legismertebb magyar klasszikusok között van, és most Nagy Szilárd elérkezettnek látta az időt, hogy egy kis ráncfelvarrást adjon a számnak. Alkotótársával, Ragány Misával közösen 2020-as környezetbe helyezték a dal mondanivalóját, ami agy nem is szólhatott másról, mint az egész kontinenst átfedő járványhelyzetről.

A szám keletkezéséről Nagy ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek:

Felhívtam Varga Mihály szövegíró jogutódját, az özvegyét, és őszintén kissé tartottam tőle, hogy jobban meg kell puhítani, mert nagyon vigyáz a férje emlékére, de ő is azonnal igent mondott. Ezután felkértem Toldi Tamás szövegírót, hogy az Európa dal eredeti szellemiségét megtartva, próbáljon meg egy aktuális szöveget írni hozzá. Az előadók, az alkotótársak beleírták a saját ötleteiket, ez az ő produkciójuk. A legvégén pár képkocka erejéig én is megjelenek benne.

Itt már meg is lehet hallgatni a művet:

Forrás: Magyar Nemzet

Kép: Youtube


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló