Zene

Szavazz! Melyik a legjobb fesztivál szerinted? Itt a magyar fesztiváldíj

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.13 | 17:30

A magyar fesztiválozó nemzet, meg is mutatjuk, hogy miért. Szavazz a legjobb fesztiválra!

Fotó: VOLT Fesztivál – volt.hu

Európai szinten is elég komoly adat, hogy évente tízezer felett van a fesztiválok száma itthon. A ProArt zeneipari jelentése 2016-ban 10.240 fesztivált számolt meg az országban. Nem csoda, ha szinte mindegyikünknek van valamilyen fesztiválos emléke.

Nyilván ebben az is benne van, hogy sok helyen, ha összetolnak pár standot és kolbászt sütnek, azt már fesztiválnak nevezik, de ezzel együtt itthon a fesztiválozásnak külön kultúrája alakult ki.

Nyugat-Európában a legutóbbi időkig és a legtöbb helyen még ma is a zenei fesztivál csak a koncertekről szólt, tuljadonképpen egy szabadtérre helyezett arénás bulisorozat, ahol megnézed a koncerteket, aztán kiterelnek a kempingbe, és leoltják a villanyt. És persze örülhetsz, ha hozzájutsz egy sörhöz, és annak is, ha nem csak öt mobilvécét állítottak le tízezer embernek. A szervezők úgy számítanak, hogy a rajongók úgyis eljönnek megnézni a kedvenceiket a fesztiválra és nem fognak elmaradni, mert nehéz eljutni vécére.

Fotó: Campus Fesztivál – Facebook

Miért jobbak a magyar fesztiválok?

Magyarországon, talán azért is, mert itthon kevesebb fanatikus zenerajongó van, pusztán koncertekre ritkán építenek fesztivált, a magyar zenei fesztivál buli, turisztikai célpont és persze arcmutogatás a színpad előtt és VIPben. Magára adó magyar fiatalnak illik megjelennie legalább egy fesztiválon. Kreatívoknak és hipsztereknek a Fishingen, keleten a Campuson vagy a SZIN-en, rockereknek a FEZENen vagy a Rockmaratonon, a pesti körúton belül élőknek a Bánkitón vagy a Kolorádón, népieknek-exhippiknek a Művészetek Völgyében, ezóknak az Evernessen, 25 alattiaknak a VOLTon vagy a Strand Fesztiválon, és így tovább.

Mivel itthon a fesztiválozás a szigetes fesztiválok szervezőinek köszönhetően – akik magasra tették a mércét a konkurencia számára ebben a kérdésben –  a fenti módon leírt jó kiszolgálással rendelkezik, sok vendéglátóhely van a területeken, jó zuhanyzók, elég vécé, ezért a kempingekben töltött idő mellett lehet rendesen bulizni, napközben várost nézni, vagy akár sportolni is. Emiatt egyre többen nyaralni mennek a fesztiválokra, megnézik Sopront, Debrecent, vagy strandolnak a Balatonnál és közben buliznak és elmennek a koncertekre is. A magyar fesztiválozó tehát elkényeztetett, és ez jó.

Mivel a fesztiválozás itthon átlagon felül fontos a vendégeknek, így a zenekarok számára is az. Fellépni egy nagyobb vagy a zenekar számára stílusba illő fesztiválon rangot jelent, és a következő szezonban a gázsit is emelhetik a koncerteken egy jól sikerült nyári szezon után.

Goldenfeszt, és a magyar fesztiválszavazás

És most már, illetve 2013 óta már arra is szavazhatunk, hogy melyik a legjobb fesztivál itthon. A Goldenfeszt Fesztiváldíjon a közönség szavazhat, de van szakmai zsűri is, és pont most szavazhatunk.

A legjobb tavalyi, vagyis 2017-es fesztiválra itt lehet szavazni, de itt a Nuuson lent is megteheted. Fesztiváldíj Európában van jópár, az European Festival Awards szavazásait szoktuk is követni, amikor a magyar fesztiválok buzdítják a közönséget szavazásra, de azon csak pár magyar fesztivál indul.

A Goldenfeszt 2013 óta ad ki díjakat, és mindig volt közönségszavazás náluk is, egyébként három kategóriába sorolta a fesztiválokat, kicsi, nagy és közepes méretű fesztiválokat különböztet meg, a Facebook oldalak lájkszáma alapján. 10.000 lájkoló alatt kisfesztiválokról beszélünk, 60.000 felett nagyokról, ilyen módon három fesztivál méretben osztanak ki díjakat. Nézd meg, gondold végig a tavalyi bulikat, most te is beleszólhatsz, dönthetsz és szavazhatsz.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.