Zene

Különleges konceptlemezzel hozza el a nyarat a Belau

  • Szerző:nuus
  • 2020.06.18 | 13:48

Ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket a zenekar.

A könnyed electronica szerelmeseinek nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által. A duó régóta várt második, Colourwave című albuma hosszas várakozást követően jelent meg, amelyet élőben ősszel mutatnak majd be Európa-szerte. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekarának a lemeze az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé próbál utat mutatni.

A formáció négy éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 23 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

 

A kiváló debüt után a nemzetközileg is elismert duó egy még koncepciózusabb és kifinomultabb anyaggal jelentkezett, melynek első számú célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet.

A ‘Colouwave’ egy többrétegű koncepció, mely utat próbál mutatni az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé összekeverve a természet zaját letisztult modern megoldásokkal. Párhuzamosan a lemez szellemiségét a minket körülvevő természet intelmei határozták meg, amely kapcsán a tenger továbbra is kiemelt szerepet tölt be. A zenekar továbbá folytattatta a – ‘The Odyssey’ korszakból már megismert – földrajzi koncepcióját, amely ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket, számos nemzetközi vendégénekessel karöltve” – mesélte az electronica formáció az albumról, amelyen hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok, és különböző, általuk, a karibi szigeteken gyűjtött hangok is.

Az ország egyik legkeresettebb export-zenekara a jelenlegi helyzetre való tekintettel őszre halasztja az európai lemezbemutató turnéját. Az új dátumokról és a különleges bakelit kiadványról naprakész információkat a zenekar közösségi oldalain lehet találni.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Vállalatok
Pert indítottak az Apple ellen
  • szerző:nuus
  • 2020. 07. 28.
Tech
Íme a legújabb Samsung modellek
  • szerző:szaboakos
  • 2020. 08. 07.