Zene

Nyári villámturnén mutatja be új lemezét a Kiscsillag

  • Szerző:nuus
  • 2020.06.22 | 15:48

Pótolják az elmaradt koncerteket.

Nyolcállomásos országos turnéra indul a Kiscsillag, hogy pótolják a Tompa kések című lemez tavasszal elmaradt bemutatóit.

A zenekar tavasszal jelentette meg hatodik stúdióanyagát, ám a járványhelyzet miatt mind a budapesti lemezbemutatót, mind az országos koncertkörutat el kellett halasztani. A Kiscsillag a karanténidőszakban két klipet készített.

Lovasi András és társai nyolc városba viszik el az új számokat és régebbi Kiscsillag-kedvenceket. A Kiscsillag június 26-án a tatabányai Roxxy-ban, 27-én a szombathelyi Végállomáson, július 3-án a gödöllői Trafóban, 4-én a dunabogdányi Kultúrparton, 10-én az esztergomi Sportalshow-ban szabadtéren, 11-én a győri Dinamóban, 24-én a büki MSK Atriumban, 25-én pedig a miskolci Helynekemben ad koncertet.

“Az album tele van olyan dalokkal, amelyek a termekbe, klubokba valók, igazi koncertdalok. A tavaszra is nagy lelkesedéssel készültünk, de a várakozás ezt még inkább fokozta, úgyhogy eldöntöttük: ahogy lehet, indulunk. Jó lesz végre újra azt csinálni, amit a legjobban szeretünk” – mondta Lovasi.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.