Zene

A koreai pop térhódításának újabb jele, hogy a 7 tagú fiúcsapat, a BTS befűzte Nicki Minajt

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.07 | 15:54

Persze egy ilyen harsány, bővérű nő mellé ilyen törékeny srácokból kell is legalább 7.

A 2013-ban, producerek által összerántott BTS nevű fiúcsapat előbb letarolta Koreát meg a Távol-Keletet, majd úgy gondolták, hogy a világ más tájain is van keresnivalójuk, Amerika pedig tárt karokkal várta őket, majd a britek is behódoltak nekik. Persze a BTS nem tétlenkedik, az elmúlt 5 év alatt 3 koreai nyelvű és 3 japán nagylemezük jelent meg, de ugyanennyi (3) van a válogatáslemezeikből is, amire ki nem adott dalok, remixek, és mindig pár új szám is felkerül, és jó pár EP-vel bírnak. Nyomulnak, na.

2016 óta kóstolgatják a Billboardot és Amerikát, aminek végül az lett az eredménye, hogy idén már másodszor nyerték el a Billboard Music Awardson a Top Social Artist kategóriát, közben pedig Love Yourself: Tear című albumuk, aminek megjelenése előtt két órával Los Angelesből élőzött egyet a fiúcsapat, az első helyen kezdett a Billboard 200-as listáján májusban (és ez a lemez már a brit albumlistára is felkerült, a 8. helyig jutott). Most pedig érkezik a Love Yourself: Answer című nagylemez, melynek Idol című dalában Nicki Minaj a közreműködő, aki a klipben is szerepel (naná!), kemény félpercig tolja a rap-betétet.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló