Zene

Már 10 éves az Apey & the Pea! Így ünneplik a születésnapot

  • Szerző:nuus
  • 2019.09.08 | 13:18

A Budapest Parkban lesz egy jubileumi koncert.

Tizedik születésnapját ünnepli az Apey & the Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. Az estén olyan dalok kerülnek elő a múltból a metál underground triótól, amelyeket régen hallhatott élőben a közönség.

“Sohasem kötöttünk kompromisszumot. Lemezeink egyre keményebbek és agresszívebbek, zenénk nem rádióbarát, mégis egyre nagyobb közönség előtt játszhatunk. A mainstream elkezdett minket befogadni” – mondta a frontember Áron András.

Az Apey & the Pea 2009-ben alakult Apey “szobaprojektjéből”. Az énekes, gitáros Makai László dobossal és Prepelicza Zoltán basszusgitárossal először egy Pantera tribute-zenekarban játszott közösen. Első stúdióalbumuk, a Devil’s Nectar 2013-ban jelent meg, de már addig kiadott anyagaikkal és koncertjeikkel is ismertek lettek. Kezdetben könnyebben emészthető grunge-os dalokat játszottak, de harmadik lemezük, a 2017-es Hex már egy jóval extrémebb világát képviseli a színtérnek. Tavaly megnyerték a Nagy-Szín-Pad!-ot, a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös versenyét, amelynek köszönhetően felléptek a Sziget fesztiválon, a Telekom VOLT-on, a Strandon, a Campuson, a MOL Nagyon Balaton rendezvényein, az Akvárium Klubban, a Petőfi Zenei Díj showműsorában, képviselhették Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint egy lengyel és egy cseh fesztiválon is.
A jubileumi koncert vendége a Stubborn és a Shell Beach.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló