Zene

Elhunyt 107 évesen a női dobosok úttörője, Viola Smith

  • Szerző:nuus/MTI
  • 2020.10.27 | 06:48

A zenész, aki a harmincas-negyvenes évek amerikai szving és big band korszakában ért el sikereket, novemberben lett volna 108 éves, múlt szerdán a Kaliforniában halt meg.

A harmincas években a világ leggyorsabb női dobosaként hirdették fellépéseit. Neki tulajdonítják, hogy utat tört a nők számára azon a területen, amit korábban a férfiak kiváltságaként kezeltek

– írta róla a www.theguardian.com.

Viola Smith óriási dobfelszerelés mögött játszott és dupla basszusdobot is használt, ami jóval később az erőskezű rockdobosok fontos eszközévé vált.


Wisconsin államban született, tízen voltak testvérek, közülük nyolcan lányok, akiket apja egy családi zenekarba, a Schmitz Sisters Family Orchestrába terelt (a Schmitz volt az eredeti családnevük). A lányok között Viola volt a legfiatalabb, ő lett a dobos, nővérei vonós és fúvós hangszereken játszottak. A csapat színházakban lépett fel a nyári vakáció idején, Viola a zenekari árokban vett leckét dobosoktól. Számos lakodalmon és vásáron adtak műsort, majd a dobos bőgőn játszó nővérével, Mildreddel 1938-ban egy másik női együttest alapított Coquettes néven. A zenekar 1942-ben New Yorkba költözött, ahol Viola a legendás pergődobosnál, Billy Gladstone-nál képezte tovább magát.

A dobosnő ugyanabban az évben egy máig híres cikket tett közzé a Down Beat magazinban. Ebben a nőket megillető jogokért szállt síkra a zenekarokban; mint kifejtette, helytelen dolog, hogy a háború és a férfiak besorozása miatt kialakult helyzetben az együttesek inkább középszerű férfi zenészekkel pótolják a kiesőket, sem mint tehetséges lányokkal.

Mi, nők legalább olyan erényekkel rendelkezünk, mint a férfiak. Számos tehetséges női trombitás, szaxofonos, dobos van, akik állják a sarat a hosszú turnékon és a megerőltető egész estés fellépéseken is. A nők is képesek improvizálni, szólózni

– írta többek között Viola Smith.

Sikerei csúcsán együtt zenélt Ella Fitzgeralddal és Chick Webbel, 1949-ben játszott Harry Truman második elnöki beiktatásának ceremóniáján is. Miután tizenöt évet turnézással töltött, egy nyári ösztöndíjjal üstdobot is tanult a híres New York-i Juillard Schoolban. Tagja volt Phil Spitalny Hour of Charm nevű zenekarának, majd a Kit Kat Band dzsesszkvartettnek, amely a Broadwayn közreműködött a Cabaret című musicalben.

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló