Mobiltech
Az iPhone biztonságos, más nem? – Ilyen elegánsan még nem szóltak be az Amazonnak és a Google-nek
Az Apple zseniálisan trollkodik, meg kell hagyni.
Az Apple idén egészen sajátos módon jelent meg az év egyik legnagyobb tech konferenciáján, a CES-en. Az almás cég korábban szinte mindig távol tartotta magát a rendezvénytől, most azonban a CES helyszíne, az LVCC mellett lévő hotel oldalát stratégiai megfontolás után bevonta egy gigantikus reklámmal, amin ez a szöveg olvasható:
„Ami az iPhone-odon történik, az az iPhone-odon marad”
A reklámra többen felfigyeltek, köztük a The Verge is. Az alatta lévő linken pedig hosszasabban taglalja a cég az Apple Pay, a Face ID és az egészségügyi adatok biztonságát. Mindez azért is érdekes, mert az Amazon és a Google is elég nagy botrányba keveredett nemrég különböző adatkiszivárgás miatt.
View this post on Instagram
Az Amazon Alexája nem is olyan régen egy felhasználó privát beszélgetését másnak küldte el, és volt olyan is, hogy valaki 1700 hangfelvételét egy ismeretlennek küldte el. A Google-nél pedig az Androiddal volt sok baj, főleg a magánszféra és az adatbiztonság kapcsán.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
















