Sport

Gyászol a magyar sport: legenda ment el

  • Szerző:nuus
  • 2022.06.29 | 10:18
  • trendindex: 2

Jakabházyné Mező Mária sportvezető 80 éves korában hunyt el.

Kedden hajnalban, nyolcvan éves korában elhunyt a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) korábbi főtitkára, Jakabházyné Mező Mária – közölte a család a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB). Jakabházyné Mező Mária több mint

fél évszázadon keresztül dolgozott a magyar sportéletben.

Az olimpiai akadémiai család meghatározó tagjaként elévülhetetlen érdemei voltak az 1985-ben alapított MOA működtetésében, amelynek két évtizeden keresztül volt főtitkára. Jakabházyné Mező Mária a Testnevelési Főiskola után testnevelő tanárként dolgozott Gyöngyösön. Kosárlabda-, kézilabda- és úszóedzői diplomája is volt, női labdarúgókkal is foglalkozott. A MOB-ban 1993 óta dolgozott, a MOA főtitkára 1996 és 2016 között volt, majd tiszteletbeli főtitkárrá választották.

2001-től 2012-ig a MOB tagja.

1983 és 1989 között a Gyöngyösi SE ügyvezető elnökhelyettese, majd elnöke volt. Tagja volt a MOB női sport, valamint az emlék- és hagyományőrző bizottságának is. 1996-ban a MOB Érdeméremben, 2017-ben a Nők Sportjáért Életműdíjban, 2016-ban a MOA Diplomában részesítette.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.