Celeb
A szexi Tóth Andi ezek szerint nem csak énekelni tud!
Az énekesnő izgalmas hírt osztott meg közösségi média oldalán: saját főzőműsort indít, amit YouTube csatornáján fog közvetíteni!
Nemrégiben kiderült, hogy az idén újra induló és immár tizenkettedik évadát ünneplő X-Faktorban Gáspár Laci, Majka és Valkusz Milán társaságában Tóth Andi foglalja el a negyedik mentor székét.
Izgalmas volt már maga a casting is, bejönni az épületbe… nagyon sok boldog emléket felhozott bennem. Szóval mihelyst betettem a lábam, rögtön imádkoztam azért, hogy jól tudjunk együttműködni a fiúkkal, és – hála az égnek – ez történt
– mondta Andi, aki nyilatkozata alapján egyfajta pótanyaként vagy pótnővérként is szeretne majd helyt állni majd a versenyzői számára.
Még csak most kezdtünk hozzászokni a friss hírekhez, de az énekesnő máris egy újabb izgalmas bejelentéssel jelentkezett Instagram-oldalán. Andi posztjából kiderült, hogy a mentorálás mellett hamarosan egy másik projektbe is belekezd: egy sütés-főzés témájú videósorozatot indít.
Úgy vártam, hogy szóljak nektek végre. Van egy kis merényletem és úgy látszik, végre elkezdhetjük. Tudjátok, hogy szeretek sütni-főzni, én pedig tudom hogy gyakran szeretnétek is azokat a recepteket. Így hát érkezik a MAX RENDELÜNK sorozat a YouTube-csatornámra. MA 18:00-kor csekkoljátok az első, beköszönő videót, amiben kicsit bővebben is beszélek arról, mi is várható pontosan idén. Természetesen főleg azoknak lesz majd hasznos ez, akik maguk is szerelemnek/hobbinak tartják a konyhában motoszkálást, de azokat a nézőket is várjuk akik csak kíváncsiak, mosolyognának kicsit, vagy csak csorgatnák a nyálukat egy fincsi sütire haha
– írta posztjában Andi. Kíváncsian várjuk, milyen receptekkel rukkol elő!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.