Sztárok

800 ezres számlát kapott a magyar szépségkirálynő

  • Szerző:nuus
  • 2026.04.12 | 07:57

Olyan irdatlanul nagy összegű számlát kapott a magyar szépségkirálynő, hogy attól majdnem szívrohamot kapott.

Horváth Éva döbbenetes összegű, több mint 800 ezer forintos éves gázszámlát kapott, miközben hónapokig nem is tartózkodott otthon. A volt szépségkirálynő közösségi oldalán kér segítséget, mert szerinte ekkora fogyasztás egyszerűen nem magyarázható.

Ráijesztett a szolgáltató

Horváth Éva egy videóban mutatta meg az éves elszámoló számláját, amelyen 814 778 forintos végösszeg szerepel.

„Tegnap óta a szívroham kerülget, emiatt a számla miatt”  – mondta, miközben a kamerába emelte az értesítést.

Otthon sem volt

Hozzátette: a tavalyi év jelentős részét kórházban töltötte, így alig tartózkodott a lakásban.

„A tavalyi évben négy hónapot feküdtem kórházban, utána november-decemberben rehabilitációs kórházban voltam. Tehát nem voltam itthon.”

A modell súlyos motorbalesetet szenvedett, emiatt került kórházba. Több műtéten is átesett, egy ideig még a lába amputálásának lehetősége is felmerült. A felépülés hosszú és nehéz volt: hónapokba telt, mire újra lábra tudott állni és eltávolították a végtagját rögzítő vasakat – emlékeztet a 24.hu.

Segítséget kér

Horváth Éva most azt kéri: írjanak neki, akik hasonló helyzetbe kerültek, mert szeretné megérteni, mi vezethetett ekkora tételhez.

„Ilyenkor mit lehet tenni, mit lehet csinálni? Minek köszönhető egyáltalán egy ilyen összegű számla?” – tette fel a kérdéseket.

Ez állhat a háttérben

Addig is, míg megkapja a választ, mi utánanéztünk, mi állhat egy magas gázszámla mögött. Gyakori probléma – különösen, ha valaki nem lakik a lakásban -, hogy a szolgáltató nem tudja leolvasni a mérőt, és ezért becsült fogyasztás alapján számláz.

A lakossági fogyasztók egy bizonyos éves mennyiségig kedvezményes áron juthatnak földgázhoz. Aki ezt a keretet túllépi, a többletért már lényegesen magasabb, piaci árat fizet. Ez jelentős összegre rúghat, ha a rendszer csak becsült adatokat használt.

Érdemes ellenőrizni a számlán szereplő mérőállásokat, és összehasonlítani azokat a gázórán látható aktuális értékkel. Ha a számlázott mennyiséghez képest jelentős eltérés látható, érdemes azonnal felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval. Ilyenkor kérhető rendkívüli leolvasás és a számla felülvizsgálata.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló