Egészség

Várakozásba halt bele egy idős, beteg nő a fővárosi kórházban

  • Szerző:nuus
  • 2026.04.26 | 06:30

Egy 89 éves nő tragikus halála kapcsán több szakmai mulasztásra derült fény a Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház sürgősségi osztályán.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata szerint az egyik legsúlyosabb mulasztás az volt, hogy nem végezték el az EKG-vizsgálatot, noha a beteg maga is kérte, és tünetei indokolták volna azt. Ez a rutinkontroll gyorsan igazolhatta volna a szívinfarktus gyanúját, így a késlekedés szakmai hibának minősül – állapította meg a hatóság.

Az idős asszonyt szívinfarktus gyanújával

szállították a kórházba, ám az ellátás során elmaradtak a szükséges vizsgálatok, és nem kapott időben orvosi segítséget. Az esetet az elhunyt nő fia jelentette a hatóságoknak, akik a panasz nyomán indítottak eljárást – az esetről a Direkt36 számolt be elsőként.

Súlyosbította a helyzetet,

hogy az ápoló a beteget kevésbé sürgős kategóriába sorolta, ezért hosszabb ideig várakoznia kellett, mielőtt orvos elé került volna – írja az Index.

A nő állapota a várakozás alatt jelentősen romlott,

miközben hozzátartozói többször is segítséget kértek, ám sem újabb vizsgálatot, sem orvosi ellátást nem kapott. Végül a család úgy döntött, hogy saját felelősségükre elhagyják a kórházat, hogy máshol próbáljanak segítséget találni, de erre már nem kerülhetett sor, mert az idős nő időközben elhunyt.

A kórház belső vizsgálatot is lefolytatott

az ügyben, ám a 2024-es jelentésük nem állapított meg szakmai mulasztást. Ennek ellenére a mostani hatósági megállapításokat tudomásul vették, és jelezték, hogy együttműködnek az eljárásban – irja a Blikk


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Autó
Átadták az első debreceni BMW-t
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 05.