Egészség
Várakozásba halt bele egy idős, beteg nő a fővárosi kórházban

Egy 89 éves nő tragikus halála kapcsán több szakmai mulasztásra derült fény a Dél-Budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház sürgősségi osztályán.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálata szerint az egyik legsúlyosabb mulasztás az volt, hogy nem végezték el az EKG-vizsgálatot, noha a beteg maga is kérte, és tünetei indokolták volna azt. Ez a rutinkontroll gyorsan igazolhatta volna a szívinfarktus gyanúját, így a késlekedés szakmai hibának minősül – állapította meg a hatóság.
Az idős asszonyt szívinfarktus gyanújával
szállították a kórházba, ám az ellátás során elmaradtak a szükséges vizsgálatok, és nem kapott időben orvosi segítséget. Az esetet az elhunyt nő fia jelentette a hatóságoknak, akik a panasz nyomán indítottak eljárást – az esetről a Direkt36 számolt be elsőként.
Súlyosbította a helyzetet,
hogy az ápoló a beteget kevésbé sürgős kategóriába sorolta, ezért hosszabb ideig várakoznia kellett, mielőtt orvos elé került volna – írja az Index.
A nő állapota a várakozás alatt jelentősen romlott,
miközben hozzátartozói többször is segítséget kértek, ám sem újabb vizsgálatot, sem orvosi ellátást nem kapott. Végül a család úgy döntött, hogy saját felelősségükre elhagyják a kórházat, hogy máshol próbáljanak segítséget találni, de erre már nem kerülhetett sor, mert az idős nő időközben elhunyt.
A kórház belső vizsgálatot is lefolytatott
az ügyben, ám a 2024-es jelentésük nem állapított meg szakmai mulasztást. Ennek ellenére a mostani hatósági megállapításokat tudomásul vették, és jelezték, hogy együttműködnek az eljárásban – irja a Blikk
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.












