Kirándulásból disszidálás: Budapesti naplóval jönnek a lengyelek

A Lengyel Filmtavasz hozza el nekünk 1981 Budapestjét: ilyennek látta a „nyugatot” egy varsói fiú Magyarországon.

A turistabusz motorja köhögve indul, a fűtés persze nem működik. Az ablakokra ráfagy az utasok lehelete, valaki a csempészett nejlonharisnyáktól várja a felmelegedést, más pálinkát kortyol, hogy kibírja a zimankós éjszakát. A határon hosszú órákig tart a várakozás: Mindenki tudja, hogy ez nem egyszerű kirándulás, sokkal inkább egy idegpróba. Annak a próbája, hogy ki mennyire akar átjutni.

A sötét múlt

1981 telét írjuk. Lengyelországban ez a legfélelmetesebb időszak, a hadiállapot előszobája. De a furcsa kelet-európai paradoxon még a „baráti” országok közötti utazásokat is rémálommá teszi. Egy rossz pillantás, egy túl nehéz bőrönd, egy félreértett mondat, és máris vége a dalnak. Aki megélte ezt a korszakot, sosem felejti el azt a gyomorgörcsöt, amit minden határátlépésnél éreztünk. Pedig még csak a vasfüggönyön túlra sem mentünk.

Ezt a világot idézi meg a lengyel–magyar koprodukcióban készült Budapesti napló, amely minden bizonnyal az idei Lengyel Filmtavasz egyik legizgalmasabb darabja, az egyik fontos szerepben Gryllus Dorkával.

A történet középpontjában a tizenegy éves Irek és édesanyja, Hanna áll. Papíron egyszerű társasutazásra érkeznek Budapestre. Mi azonban már sejtjük, hogy ez inkább menekülés.

A túlélés módszerei

Hanna azt mondja, csak meg akarja mutatni fiának a „jobb világot”. De senki nem hisz neki. Sem az utastársak, sem a férje, és talán maga a fiú sem. A busz utasai közben saját kis túlélési stratégiáikat játsszák: a bőröndökben ruha helyett eladható áru lapul; a cél nem a városnézés, hanem a biznisz, a határ pedig nem egyszerű földrajzi képződmény, hanem valós pszichológiai akadály.

Budapest itt nem egzotikus célpont. Inkább egy átjáró. Egy repedés a rendszeren.

Amikor végre megérkeznek, kiderül: a szenvedés nem maradt a határ túloldalán. A magyar főváros egyszerre ígéret és csalódás. Irek számára ez az első találkozás a „nyugattal”, ami valójában csak egy kicsit lazább kelet. Hanna pedig közben titokban találkozik régi szerelmével, aki már nem is Budapestben gondolkodik, hanem Párizsban. A döntés súlya ekkor válik igazán kézzelfoghatóvá: menni, vagy maradni.

Saját élmény

A Budapesti napló nem nosztalgiázik. Nem szépíti meg a múltat. Inkább megmutatja azt a furcsa, fojtott világot, ahol a legnagyobb ambíció néhány pár nejlonharisnya átcsempészése volt a határon.

A film különlegessége, hogy mindezt személyes hangon meséli el: a rendező, Rafał Kapeliński saját élményeiből is építkezik.

És közben nagyon is ismerős érzéseket mozgat meg. Mert ez a történet nem csak a lengyelekről szól. Hanem rólunk is. Arról a generációról, amely számára még a „kirándulás” szó mögött is ott lapult egy kis szorongás.

A Lengyel Filmtavasz

A 32. Lengyel Filmtavasz programja nem véletlenül hangsúlyozza a közös pontokat. A 100 éve született Oscar-díjas Andrzej Wajda előtt tisztelgő vetítés például Márai Sándor művéhez nyúl vissza.

„Szeretnénk hidakat építeni és párbeszédet teremteni a kultúra közvetítésével, hogy a »lengyel–magyar két jó barát« ne csak üres szlogen legyen, hanem közösen megtöltött tartalom” – hangsúlyozta Jarosław Bajaczyk, a fesztivált szervező budapesti Lengyel Intézet igazgatója.

A vetítéseknek április 23. és 29. között a budapesti Toldi mozi ad otthont, ahol egy hét alatt a kortárs lengyel film hét legizgalmasabb darabja sorakozik fel.