Sztárok
Bajor Imrét brutális gyilkosság rázta meg
A pesti éjszaka ismert alakja volt a gyilkosság áldozata, aki nagyon közel állt Bajor Imréhez és több színésztársához.
Megrázó bűncselekmény áldozata lett Bajor Imre egykori sofőrje, B. Samu, aki hosszú éveken át a budapesti művészvilág egyik ismert figurájának számított. A taxisofőr szinte minden színházban otthonosan mozgott, rendszeresen várta az előadások után a színészeket, akiket hazafuvarozott, és több művésszel közeli kapcsolatot ápolt.
A bohém életet élő férfi különösen közel állt Tolnay Klárihoz, akinek az utolsó éveiben szinte a mindenese volt. Bevásárolt neki, ügyeket intézett, sőt még Bécsbe is kiutazott kedvenc keresztrejtvényeiért.
Pásztor Erzsi korábban úgy nyilatkozott róla, hogy az idős színésznő magányos éveiben Samu jelentette számára az egyik legfontosabb társaságot.
Pár ezer forintért ölték meg
A 60 éves férfit 2008 májusában saját Klauzál utcai lakásában gyilkolták meg. A támadó egy 21 éves román fiatal volt, aki egy kalapáccsal verte meg áldozatát, majd csavarhúzóval hátba szúrta.
A gyilkos mindössze néhány ezer forintot és a férfi mobiltelefonját vitte magával.
A nyomozók később elfogták az elkövetőt, amikor újabb áldozatok után kutatott a környéken.
Bajor Imrét is megrázta a tragédia
Az eset az egész művészvilágot sokkolta. Bajor Imre is megszólalt a tragédia után, és megható szavakkal búcsúzott korábbi sofőrjétől:
„Samu rendkívül szerény, halk szavú ember volt. Isten nyugosztalja.”
Érdekesség, hogy Bajor Imre csak 2011-ben, 54 éves korában szerezte meg a jogosítványát, így korábban rendszeresen sofőrökre támaszkodott – írja a Story magazin.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.














