Sztárok

A főszerepet játssza saját rendezésében Domján Kata

  • Szerző:nuus
  • 2026.04.30 | 03:00

Mi tart össze egy párkapcsolatot – gondolkodásra hív a Belvárosi Színház Levendulamezők című új előadása.

Van, amikor két ember már régen eltévedt egymásban, mégsem engedik el a másik kezét. Nem a boldogság tartja őket össze, nem is a nyugalom, hanem valami nehezebben megnevezhető erő: a múlt, a vágy, a hiány, talán a remény utolsó szikrája.

Ebből a törékeny, mégis izzó emberi térből született meg a Levendulamezők, amelynek ősbemutatója 2026. május 6-án lesz a Belvárosi Színházban.

A rendező vallomása

A rendező, aki az előadás egyik főszereplőjeként is színpadra lép, személyes hangon vallott a lapunknak arról, miért különösen fontos számára ez a munka.

„Az elmúlt években sokféle szerep és történet talált meg – filmben és színházban, itthon és nemzetközi közegben is. Ezek mind fontos állomások voltak számomra, de most egy olyan munkán dolgozom, ami talán közelebb áll hozzám, mint bármi eddig” – árulta el Domján Kata.

A Levendulamezők napjaink Amerikájában játszódik, és egy házasság lassú széthullásának, majd különös átalakulásának történetét meséli el. Joseph és Joann kapcsolata egy régi hiba után visszafordíthatatlanul megrepedt. Együtt maradtak, de a közös életet már kimondatlan sérelmek, feszültségek és a se veled, se nélküled csendje tölti ki.

Valaki mindent felkavar

Egy motoros kirándulás során találkoznak Karrasszal, a titokzatos idegennel, akinek jelenléte felszínre hozza mindazt, amit addig gondosan eltemettek magukban. Vágyakat, kérdéseket, félelmeket és lehetőségeket. Egy szokatlan gondolat is megszületik: képes lehet-e egy idegen közelsége megmenteni azt, ami ketten már nem tudtak megőrizni?

„Régóta foglalkoztat, hogy mi tart össze egy kapcsolatot akkor is, amikor már minden megbomlott. Hogy a megszokás, a vágy, a bűntudat, vagy valami egészen más, nehezen megfogható dolog működteti tovább” – sorolta a rendező.

Karras eleinte elutasítja a szerepet, amelyet rábíznának. Nem akar megmentő lenni. Végül mégis enged, és Joann felül mögé a Harleyra egy rövid útra. Hogy mi történik azon az úton, rejtély marad.

A nagy visszatérés

Amikor visszatérnek, a nő már nem ugyanaz. Felszabadultabb, elevenebb, újra Joseph karjaiba zuhan. A férfi azonban nem meri feltenni azt az egyetlen kérdést, amely mindent eldönthetne. A válaszokat a darab a nézőkre bízza.

„Számomra ez nemcsak egy előadás, hanem egy személyesebb kérdésfelvetés: intimitásról, határokról, és arról, hogy mennyire merünk őszinték lenni egymással és önmagunkkal” – ismerte be Kata.

A történet végén a pár visszatér első randijuk helyszínére, a levendulamezőkre. De vajon ugyanaz a két ember áll ott, mint évekkel korábban?

Nem fél kérdezni

A darab tabukat érint, provokál, kérdez és tükröt tart. Nem kínál kényelmes kapaszkodókat, inkább meghív egy belső utazásra, ahol minden néző saját tapasztalataival találkozhat.

„Szerettem volna egy olyan történetet létrehozni, ami nem ad kész válaszokat, inkább gondolkodásra hív. Ami talán egy kicsit kényelmetlen is, de épp ezért tud közel kerülni” – magyarázta a rendező.

A főbb szerepekben Domján Kata mellett Hajmási Dávidot és Kiss Péter Balázst láthatjuk. A társrendező, író és a motoros Paul Katona. Az ősbemutató május 6-án lesz a Belvárosi Színházban.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Kultúra
Délelőtt indul a Versmaraton
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 11.
Üzlet
Employer branding pénzügyi szemmel
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 08.
Kultúra
A kreatív írás nem varázslat
  • szerző:nuus
  • 2026. 03. 17.